Interjúk és nyilatkozatok

Rummenigge: A szívem csak a Bayernért dobog

A Bild 20 kérdést tett fel a Bayern vezetőjének, aki múltról, jelenről és jövőről is beszélt. Roppant érdekes interjú.

kalle

Karl-Heinz Rummenigge pénteken tölti be 60. életévét. 1974-től 1984-ig játékosként, 2002-től mindmáig pedig vezetőként tevékenykedik a Bayernnél. Az NSZK válogatottjában 95-ször szerepelt, 1980-ban az EB-t is megnyerte. Élete során – eddig – 41 címet gyűjtött be csapataival.

1. Az első napja a Bayernnél?
1974 augusztusában. 10 órakor volt edzésünk, ez volt az első igazán nagy csapat, Franz Beckenbauerrel, Gerd Müllerrel, Sepp Maierrel, Uli Hoeneß-szel és Paul Breitnerrel, aki ezután rövidesen a Real Madridhoz igazolt. 10000 néző volt a Säbeneren. 9 órakor az öltözőben voltam, akkor még senki nem volt jelen. Természetesen ideges voltam. Az első játékosok fél 10 körül érkeztek, Gerd Müller jött először. Magáztam őt. Csak annyit válaszolt: „Én vagyok a Gerd.” Akkoriban bruttó 8000 márkát kerestem, albérletben éltem a Grünwaldban. Néha Franz vitt autóval. Egyszer megkérdezte: „Mi van veled? Idegesnek tűnsz.” Azt válaszoltam: „Ideges vagyok!” (nevet). A jelszavam az volt: Szemeket és füleket kinyitni, de a számat tartani. Hihetetlen tanulságos időszak volt.

2. A legszebb gólja?
A technikailag legigényesebb, amelyet lőttem az a Bochum elleni volt. Két embert kijátszottam, a labda a levegőben volt és 16 méterről átemeltem a kapus fölött. A legszebb gól, amelyet legutóbb láttam, az sajnos ellenünk esett: Barcelonában, Messi 2-0-át jelentő találata. Egy lövés lecsúszhat és bemehet, de ez nem volt véletelen. Gigantikus darab volt.

3. A tanítómestere?
Sportszakmailag Udo Lattek edző, Csernai Pál és Dettmar Cramer. Ügynököm soha nem volt, mindig magam tárgyaltam. Nagyon sokat tanultam a Bayern akkori menedzserétől, Robert Schwantól. Kemény volt, de mindig fair. Akkoriban ő volt A menedzser, akinek látomásai voltak a futballról. Mindig a Bayern igényei álltak a látókörében.

Csernai Pállal.

4. A tanácsadói?
Sportszakmai dolgokban Günter Netzer. De természetesen Franz Beckenbauer és Uli Hoeneß is. Velük a pályán töltött időszak szó szerint csapatmunka volt. A kezdeti, elnökhelyettes időszakomban tanulni tudtam az árnyékukban és felépíthettem azon hálózatomat, amelyből ma profitálok. Gazdasági tekintetben a felügyelőbizottságunk embereit kérdezem. Nagy tiszteletem az olyan nagy gazdasági kapitányaink előtt, mint Dr. Winterkorn – ezen nem változtat a VW-től való visszalépése sem -, Rupert Stadler és Herbert Hainer. Az embernek szüksége van az elsőosztályú tanácsadókra.

5. A legnagyobb hibája?
Aki 60 évesen azt mondja, hogy nem vétett hibát, az nem mond igazat. Remélem, hogy több helyes dolgot cselekedtem, mint ahány téveset.

6. A legfontosabb döntése?
Életem legfontosabb és legjobb döntése Martina eljegyzése volt. A labdarúgásban voltak különböző időszakok, például amikor 2008-ban nem adtuk el Franck Ribéryt a Real Madridnak vagy a Chelseanek. Őrületes pénzt tettek volna le érte az asztalra. Sokáig diskuráltunk majd döntöttünk: Marad! Innentől kezdve az értékesítő klubból vásárló klub lettünk.





7. A legizgalmasabb átigazolás?
Javier Martínez volt az Athletic Bilbaotól 2012 augusztus 31-én, kevéssel az átigazolási időszak vége előtt. Augusztus 30-án mindannyian népviseletben ültünk, mert Karl Hopfner a születésnapját ünnepelte. Meleg helyzet volt. A pro – kontra dolgokat vitattuk, Karl, Uli, Jupp Heynckes, Matthias Sammer és én. Egyszer felemeltem a kezem és azt mondtam: „Támogatom.” Hirtelen a többiek is felemelték a kezüket. Korábban még soha nem éltem át szavazást a Bayernnél. Uli informálta a felügyelőbizottságot, én pedig felhívtam a könyvelőt: „Szükségünk van gyorsan egy 40 millióról szóló csekkre.”

8. Az első 100 milliós átigazolás?
Legkésőbb a következő nyáron megtörténik. Az angolok megduplázzák a TV bevételeiket és gyakorlatilag a világ bármely játékosát megvehetik. Oda kell figyelnünk, hogy a Bundesligában ne legyen kiárusítás, mert attól tartok, az angolok főleg Németországban fognak vadászni.

9. Thomas Müller jelenségéről?
Még négy évig van szerződése nálunk. Marad, mindegy mit ajánlanak. Nincs ár, amely mellett elgondolkoznék. Thomas egy különleges típus, más mint mindenki, aki itt valaha a pályán és azon kívül megfordult. Voltak technikásabb, voltak gyorsabb játékosok, de nincs másik Thomas Müller a világon. Számunkra ő hihetetlenül értékes. Ő képviseli a Mia san Miát.

10. A címek jelentősége?
Meglepődtem, amikor láttam az összes kupát, címet és kitüntetést egyszerre. Valószínűleg csak Franznak és Ulinak van több. Hogy melyik hiányzik, az világos: Nincs a világbajnokságnál nagyobb trófea.

11. A Bayern leigazolja egyszer Messit vagy Ronaldot?
Az a motiváció és a hiúság nincs meg nálunk a klubban, amely ebben a tekintetben kívánna világrekordot felállítani. Messi Barcelonához, Rooney a Manchester Unitedhez, Müller pedig a Bayernhez tartozik – és ennek így is kell maradnia.

12. A legfájóbb vereség?
Játékosként a 1982-es és az 1986-os VB döntők. A Bayern Münchennél vezetőként, amikor 2012-ben az elveszített hazai BL döntő után a stadionból a bankettra vezettem. Szurkolók hadai jöttek velem szemben. Amikor az autóból az üres, szomorú arcukra tekintettem, a hideg futkosott a hátamon. Ez volt a legrosszabb pillanat. Minden nyáron újranézem a meccset DVD-n. És mindig új részleteket fedezek fel. Fontos, hogy az ember a hibáiból tanul.

13. A legnagyobb siker?
A 2013-mas tripla, amikor minden erőnket mozgósítottuk, hogy átvészeljük azt a nagy csalódást, amelyet 2012-ben a három tripla után elszenvedtünk. Minden erőnkkel megakartuk akadályozni, hogy ez újra bekövetkezzen. Soha nem fogom a csodálatos londoni estét, a Dortmund elleni győzelmet és az ünneplést elfelejteni, amely ezután következett.

14. Pep Guardiola marad?
Optimista vagyok. Nagyszerű ajánlatot tettünk neki, amit nem lehet egyszerűen félrelökni: Egy elsőosztályú csapatot, egy fantasztikus klubot, egy nagyszerű stadiont és egy csodálatos várost. Az elkövetkezendő hetekben egy komoly megbeszélést fogunk tartani, aztán majd meglátjuk.

15. Uli Hoeneß újra Bayern elnök lesz?
Megkérdeztem tőle, hogy jelölni akarja-e magát. Azt mondta, hogy még nem tudja. Meg kell adni neki a gondolkodási időt. Az utánpótlás profitál a munkájából, nagyon komolyan csinálja, nagy minőséggel és szenvedéllyel.

16. Célok a Bayernnel?
Sportszakmai sikert komoly gazdasággal ötvözni. És szívesen megnyerném újra a Bajnokok Ligáját. Pep Guardiolával.

17. Izgatta önt más klub vagy egyesületi munka?
Nem. Szívből kell mondanom, hogy a szívem csak a Bayernért dobog. Szükségem van az átigazolási időszak okozta izgalomra és tárgyalásokra. A meccsek izgalma, a győzni és veszíteni tudás. Ez a legszebb. A stadionban akarok ünnepelni. Ezt egyesületi képviselőként nem lehet csinálni. Nem vagyok politikus.

18. Mi történik a FIFA-ban?
Nem csinálok belőle titkot, hogy Michel Platininak sok boldogságot kívánnék FIFA elnökként. Ha megválasztják, bevezeti a megfelelő reformokat. Biztos vagyok benne, hogy jó FIFA elnök lenne.

19. A TV milliárdoknak köszönhetően Anglia lesz az új futballhatalom?
Nem szabad, hogy a több éves, sikeres munkát az angolok most fenékberúgják. A TV-s pénzeket tekintve a német futball nagyon az angolok mögött biceg. De nem szabad azt a hibát elkövetnünk, hogy azt gondoljuk, ott amatőrök dolgoznak. Ellentétben. Voltam Angliában és láttam az ottani utánpótláscentrumokat. A Manchester Citynél 250 fiatalt tudnak kiképezni. Az a benyomásom, hogy mindenhonnan a legjobbat gyűjtik össze, és hogy másolni fogják a német klubok legutóbbi tíz évének útját. Az angol futball sikeres időszak előtt áll. A nemzeti válogatott most valamelyest újra jobban áll, mint korábban.

20. Hol lesz 70 évesen?
Szeretnék csak egészséges lenni és ideális esetben még élénk maradni. Egyébként élni, és élni hagyni.

Hozzászólnék

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top