A 24 éves német játékos idén először kezdett a Bayernben – eddig csak 8 percet töltött a pályán. Egy góllal és egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat.
Rode a szombati mérkőzést követően a DFB.de-nek adott interjút.
Herr Rode, a Darmstadt elleni mérkőzés előtt ebben a szezonban egyszer 8 percet játszhatott a Bundesligában. Mekkora az elégtétel a 3-0-ás győzelem után, amelyen kezdőként léphetett pályára?
Ha az ember megnézi a meccset és magától látja, hogy egy góllal és egy gólpasszal utazhat haza, az végtelenül nagy boldogságot okoz.
A meccs menetében az is szerepet játszott önnél, hogy ilyen kevés játéklehetőséggel is megtalálja a ritmust?
A korai vezetés nagyon fontos volt. A darmstadtiak nagyon egyszerűen, de nagyon jól is játszottak, így eljutottak pár lehetőségig is. A második félidőben ezt megakadályoztuk és megérdemelten győztünk.
A türelem jelenleg a legfontosabb, amelyet a mindennapi munka során magával kell cipelnie az FC Bayern keretének minőségét ismerve?
Pontosan. Ezekre a lehetőségekre kell várnom, majd a pályán megmutatni a teljesítményem. Először az edzéseken, utána pedig a meccseken is – ha az ember megkapja a perceket. Ez már a tavalyi szezonban is így volt. Azt hiszem, hogy az edző is tudja mi rejlik bennem. Alapjában véve vissza akarom fizetni a bizalmat.
Mit mondott önnek az oldalvonalnál Pep Guardiola Coman gólja után?
Ezen jelenetben egyáltalán nem mondott semmit. Viszont boldog volt, hogy megszületett a második gól, épp az én előkészítésem után. A meccs után újra odajött hozzám és átölelt.
Reméli, hogy a jövőben újra gyakrabban léphet pályára, akár a kezdőben? Az elmúlt Bundesliga szezonban 23 alkalommal játszott és két gólt szerzett.
Minden játékos feltétlenül játszani akar, de ha valaki látja, ki szerepel a Bayernnél a pályán, akkor nem olyan egyszerű bekerülni. Az embernek várnia kell az esélyére. Újra megmutattam, hogy én is képes vagyok teljesíteni. Ennek hihetetlenül örülök. Ezeket a lehetőségeket kell kihasználni, most pedig meglátjuk hogyan alakul tovább.
Matthias Sammer arról beszélt, hogy ön egy „Mentalitätsmonster”.
Nem mindig egyszerű ezt tartani, ha az ember csak a padon ül, ha eddig még nagyon keveset is játszott. Mindazonáltal mindig pozitívnak kell maradni, ezt próbálom meg az edzéseken is tenni. A csapat is segít nekem, ők mindig támogatnak engem. A gólpasszom és a gólom után a srácok odajöttek hozzám és nagyon örültek nekem. Én pedig annál inkább örültem a csapatnak.