Bajország, München és az FC Bayern ezúttal is segítő kezet nyújt.
Az elmúlt időszakban a menekültkérdés szolgáltatja a legfőbb témát Európában. Magyarországon kívül Németország és számos európai állam is érintettje a több tíz-, százezres mértékű bevándorlásnak. Bajorország kiemelten támogatja a menekültek befogadását, akiknek integrációja mindegyik fél számára óriási kihívást jelent. Az FC Bayern, München városával és Bajorországgal karöltve anyagi és gyakorlati segítséget nyújt a tömegesen érkező, legfőképp szír menekültekből álló embertömegnek. A klub azt tervezi, hogy az elkövetkezendő hetekben egy „edzőtábort” hoz létre a bevándorlók számára, ennek szervezését München városa venné át. A gyermekek és fiatalok edzéseken és német órákon vennének részt, természetesen az étkeztetés és a sportfelszerelés is megoldott lenne számukra.
A klubot üzemeltető gazdasági társaság (FC Bayern München AG) ezenfelül egy barátságos meccsből 1 millió eurót bocsátana majd a különböző menekült-projektekre, amelyeket Joachim Herrmann bajor belügyminiszter és Dieter Reiter polgármester fognak majd meghozni. A Bayern az elkövetkezendő hazai bajnokiján, szeptember 12-én az Augsburg ellen egy német és egy menekült gyermekkel kézen fogva lép majd ki az Allianz Aréna gyepére, jelezvén ezzel az integráció támogatását.
Karl Hopfner elnök is jelezte, hogy az egyébként általa, valamint a Hoeneß és Rummenigge által irányított FC Bayern Hilfe eV is aktív lesz a támogatásban, különösen a menekült családok gyermekeinek szeretnének a karácsony előtti időszakban örömet okozni. „Az FC Bayern társadalmi felelősségeként tekint a menekültek, rászoruló gyerekek, asszonyok és férfiak megsegítésére és támogatására.” – mondta Karl-Heinz Rummenigge, az FC Bayern igazgatóságának elnöke.
Bajorország belügyminisztere, Joachim Herrmann is örül az FC Bayern segítségének: „Ez egy egészen nagyszerű és példaértékű akció, amelyet nagyon üdvözlök és támogatok – ez egy újabb nagyszerű jel, a kiváló segítőkészségre és üdvözlési kultúrára, amely az országunkban jelen van.”
Dieter Reiter polgármester elmondta: „FC Bayern egy fontos jelzést tett és örülök a klub nagy elkötelezettségének. Ezért én is szívesen ígértem meg München városának támogatását.”
Ez egyébként nem az első alkalom volt arra, hogy a Bayern valamilyen formában segítséget nyújt a menekülteknek. Tavaly októberben olvashattátok, hogy az adidasszal való közös projekt keretein belül Schweinsteger és Badstuber személyes jelenlétével, több mint 250 menekült kapott valamilyen Bayern felszerelést.