Mérkőzések

Drámai vereség a Szuperkupában

Ismét egy kései góllal, valamint a büntetőkkel maradt alul a Bayern.

WOB_FCB_14_GET_010815

A VFL Wolfsburg nyerte meg a 30.000 szurkoló előtt lejátszott, Bayern elleni Szuperkupa döntőt. A bajorok vezetőgóljára a 89. percben válaszoltak a farkasok, a büntetőpárbajban már nem hibázott Dieter Hecking együttese. Pep Guardiola csapata 2013-ban és 2014-ben 4:2-re és 2-0-ra a BVB, idén pedig a Wolfsburg ellen maradt alul.

Kisebb izomproblémái után Arjen Robben az új szezonban először lépett pályára a Bayernben, de Douglas Costa személyében egy új igazolás is abszolválta első tétmérkőzését. Vidal csak a padon foglalt helyet, de a 74. percben, négy nappal a hivatalos bemutatása után ő is bemutatkozott. A március végén térdsérülést szenvedő Alaba a felkészülési meccseket követően természetesen most is szerephez jutott.

De Bruyne, Perisic és Dost játéka a meccs előtt kérdéses volt, de mindhárman szerepeltek a Wolfsburg kezdőjében, csakúgy mint az utolsó pillanatban, Benaglio sérülése miatt bekerülő Casteels kapus is. Luiz Gustavo, a Bayern egykori játékosa térdműtét miatt hiányzott a farkasok keretéből.




Mérkőzés:

Lendületesen kezdte a mérkőzést a Bayern, legfőképp a 30 milliós Douglas Costa okozott gondot az ellenfél védőinek. A 24 éves brazil számtalan beadással és megindulással kísérletezett, többé-kevésbé váltak be a megoldásai. Az kétségtelen, hogy talán ő volt a legaktívabb játékos a pályán lévők közül. A 8. percben Boateng szerezhette volna meg a vezetést, egy szöglet után alsó végtagjával csak a lécet találta el.  a Wolfsburg folyamatosan vált egyre stabilabbá, veszélyes helyzeteket is kialakított. Legfőképp Perisic és De Bruyne gondoskodott a próbálkozásokért, de a Bayern előtt is adódtak lehetőségek. Müller passzát Lewandowski játszotta meg Costa felé, aki önzetlenül, de rosszul passzolt vissza a lengyel irányába. Ezt akár lőni is lehetett volna. Manuel Neuer ezen a meccsen nem unatkozott, először egy Benatiáról a kapu felé pattanó labdát kellett reflexmozdulattal hárítania, majd egy rossz kijövetel után mondhat köszönetet a 100%-os ziccert kihagyó De Bruynenek. Félidőben: 0-0.

A második játékrészben 5 perc sem kellett a vezetés megszerzéséhez. Costa egy hosszú labdát könnyedén kezelt le, majd egy ritmusváltással otthagyva ellenfelét adta be a labdát a kapu előterébe. Casteels szerencsétlenül ért hozzá, Robben egyből lecsapott a lehetőségre és lőtte be közelről a vezetőgólt. A Bayern a labdát és a mezőnyt uralta, de a Wolfsburg kontrái életveszélyt jelentettek a magasan álló védők számára. Ez történt az 58. percben is, amikor Bas Dost egyedül vihette a kapusra a játékszert. Végül Neuer hárítani tudta a helyezetlen labdát – csakúgy mint a többi hazai próbálkozást, egyetlen kivétellel: A 70. percben csereként beállt Nicklas Bendtner De Bruyne beadását értékesítette a 89. minutumban. 1-1! A csapatok ezután még három percet játszottak a rendes játékidőből, majd a szabályok értelmében azonnali büntetőrúgásokra került sor.

A Bayern a tavalyi DFB-kupa elődöntőjében a BVB, a felkészülés során pedig már kétszer is büntetőkkel maradt alul. Vidal, Robben, Lahm és Costa magabiztosan értékesítették a büntetőjüket, Alonso viszont már a második körben hibázott, a farkasok kapusa bravúros mozdulattal védett. A hazaiak makulátlanul rúgták be a 11-eseiket, így egyetlen hiba elég volt a Szuperkupa elveszítéséhez. A Bayern már három éve nem nyerte meg ezt a címet.

Reakciók:

Pep Guardiola: Természetesen a Bundesliga, a Német kupa és a Bajnokok Ligája fontosabb. De egy cím az egy cím. Kár érte. Jól csináltuk, voltak lehetőségeink. Mindenki harcolt és futott. Sok helyzetünk volt. Mindent megtettünk, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. Xabi jól lőtt, a kapus védett nagyot. De gratulálunk a Wolfsburgnak, ők is jól teljesítettek. Az első félidőben voltak problémáink a játékfelépítéssel, ezután átálltunk és jobbak voltunk. A végén mindent megpróbáltunk. A Wolfsburg a legnagyobb konkurens a bajnoki címért folytatott harcban, de vannak még más jó csapatok is. A Bundesliga történelmében senki nem nyerte meg egymás után négyszer a bajnokságot. Nekünk megvan rá a lehetőségünk.

Philipp Lahm: Elszalasztottuk a fedelet lehajtani és ezért végül megbüntettek minket.

Manuel Neuer: Jó meccset mutattunk, de sajnos az utolsó percekben nem figyeltünk. Bosszantó. A Wolfsburg a markunkban volt, többet volt nálunk a labda és mi voltunk a jobb csapat. Az új igazolások Costa és Vidal jó benyomást keltettek, az edzéseken padlógázzal dolgoznak. Erős képességeik vannak, a szezonban tovább fognak minket segíteni.

Arjen Robben: Csalódott vagyok. Ilyen a futball, egy perc alatt minden megtörténhet. Végül kritikusnak kell lennünk, már korábban eldönthettük volna a meccset. Megvolt a lehetőségünk, a 2-0-val minden eldőlt volna.

Jerome Boateng: Nem szabad megtörténnie, hogy kevéssel a vége előtt kapjunk egy gólt. Összességében viszont elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Mi voltunk a jobb csapat, mi határoztuk meg a játékot, voltak helyzeteink is és el kellett volna döntenünk a meccset. Szerencsétlenség és kár, de azt hiszem építkezhetünk belőle.

Dieter Hecking: Igazán nagyszerű Szuperkupa-meccs volt egy magas tempóval. A Bayernnek volt egy pár nagy gólhelyzete, ennél is több lehetősége. De összességében egy jó játék volt a csapatomtól.

Kevin de Bruyne: Egyszerűen mindent megpróbáltunk, hogy gólt szerezzünk. Egyik fél részéről sem volt rossz meccs. A végén volt egy kis szerencsénk.

Érdekességek, statisztikák:

  • Arturo Vidal 1540 nap után ismét német sorozatban lépett pályára, a Bayernben először debütált.
  • Lewandowski az 50. tétmeccsét játszotta a Bayern színeiben, 25 gólt ért el.
  • Lahm, Müller és Lewandowski számára ez volt az 5. Szuperkupa mérkőzés, amellyel felzárkóztak az eddigi rekordtartók mellé.
  • Robben 12 Wolfsburg elleni meccsen 13 gólból vette ki a részét (8 gól, 5 gólpassz).
  • Bendtner a 6. gólját szerezte a Wolfsburg színeiben, mindegyiket csereként.
  • A Bayern sorozatbeli 4. büntetőpárbaját veszítette el, a felkészülés kezdete óta a 3.-at-
  • Robben a harmadik gólját lőtte a Szuperkupában.
  • A Wolfsburg első Szuperkupáját nyerte meg. A Bayernnek nem sikerült behozni az öt győzelemmel rendelkező rekordtartót, a Dortmund csapatát.
VFL WOLFSBURG – FC BAYERN 6:5 N.E. (1:1, 0:0)
VfL Wolfsburg Casteels – Vieirinha, Naldo, Klose, Rodriguez – Guilavogui, Arnold – Caligiuri (63.Schürrle), De Bruyne, Perisic (70. Kruse) – Dost (70. Bendtner)
Cserék Grün, Schäfer, Träsch, Knoche
FC Bayern Neuer – Lahm, Boateng, Benatia, Alaba – Alonso – Robben, Müller (84. Götze), Thiago (74. Vidal), Costa – Lewandowski (72. Rafinha)
Cserék Ulreich, Bernat, Rode, Kimmich
Bíró Marco Fritz (Korb)
Nézők 30.000 (teltház)
Gólok 0:1 Robben (49.), 1:1 Bendtner (89.)
Büntetők: 1:2 Vidal, 2:2 Rodriguez, Alonso hibázott, 3:2 De Bruyne, 3:3 Robben, 4:3 Schürrle, 4:4 Lahm, 5:4 Kruse, 5:5 Costa, 6:5 Bendtner
Sárga lap Guilavogui, Naldo, Perisic / Costa, Vidal

A mérkőzés összefoglalója: 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top