Szombat este kerül megrendezésre a szezon első tétmeccse, a 16. német Szuperkupa döntő.
Alig két héttel a Bundesliga nyitány előtt idén is sor kerül a német Szuperkupa döntőjére, amelyet a bajnok Bayern illetve a kupagyőztes Wolfsburg részvételével rendeznek meg. A bajorok azután, hogy a legutóbbi két döntőjüket a Dortmund ellen elveszítették, most a bajnoki második, a Szuperkupában még újoncnak számító farkasok ellen bizonyíthatnak a nagy presztizzsel bíró meccsen. „Számomra ez egy nagyszerű cím, a Wolfsburg pedig egy nagyszerű ellenfél. Meg akarom nyerni a címet!” – mondta Pep Guardiola egy nappal a megmérettetés előtti sajtótájékoztatón. Ez a trófea még hiányzik az edző gyűjteményéből, ugyanis 2013-ban 4-2-re, tavaly 2-0-ra veszített csapatával a BVB ellen. „Már lázban égünk és teljesen komolyan vesszük a meccset.” – nyilatkozta a Bayern világbajnok kapusa, Manuel Neuer, aki egy győzelem esetén csapatával befoghatja az 5 sikerrel rendelkező Dortmund együttesét.
Minden hadra fogható játékos, még az elmúlt héten izomproblémával küszködő Robben is elutazott Wolfsburgba. Kezdőként való pályára lépése a meccshiány és a korábbi kisebb sérülés miatt egyelőre kockázatos lehet. Ez vonatkozik a nyaralásából csak hétfőn visszatért Vidalra, akinek a kezdőtagsága emiatt szintén kérdéses. Aki biztosan nem lép pályára, az a Münchenben maradó Martínez, Dante, Ribéry, Badstuber és Kirchhoff. A farkasok részéről a játékosok és az újságírók szavazásán is az év játékosának megválasztott Kevin De Bruyne, valamint Perisic, Hunt és Dost játéka is kérdéses. A gólpasszkirály belga részt vett a péntek esti záróedzésen, így a játéka valószínűsíthető.
Érdekességek:
- 1987 és 1996 között, valamint 2010 óta ez lesz a 16. Szuperkupa döntő. Kilencszer a német bajnok, hatszor pedig az ellenfél, DFB-kupa győztese vagy a bajnoki második lett a győztes. Az elmúlt négy szezonban az aktuális bajnok mindig vereséget szenvedett.
- A Bayern a Szuperkupa rekordrésztvevője, idén a kilencedik alkalommal játszanak a győzelemért. A Wolfsburg először lép pályára a Szuperkupában, ők a 12. klub, akik elérték a kupadöntőt.
- Az eddigi 8 részvételéből 4-szer elnyerték a kupát a müncheniek (1987, 1990, 2010, 2012). Egy szombati győzelemmel befoghatja az eddigi rekordgyőztes Dortmund csapatát.
- A Szuperkupában még mindig a Bréma egykori játékosa, Wynton Rufer a legeredményesebb, összesen ötször talált be. Őt Jürgen Wegmann követi három góllal. Müller és Robben eddig két-két találatot szereztek.
- Az eddigi 15 Szuperkupa-döntőben összesen 49 gól született, amely mérkőzésenkénti 3,3-mas gólátlagnak felel meg.
- A Szuperkupa trófea 53 centiméter magasságú és 6 kg-ot nyom. A kupa 2010 óta vándorserlegként, mindig az aktuális címvédőnél szerepel.
- A Szuperkupában először vetik be a gólvonal-technológiát. A májusi DFB-kupadöntőben már debütált a technológia, idén a Bundesliga mérkőzéseken is ez a rendszer jelez majd, ha a labda teljes terjedelmével átjutott a gólvonalon.
- Ha a rendes játékidő döntetlennel végződik, azonnali büntetőrúgások következnek.
- 30.000 szurkoló tekinti meg a wolfsburgi Volkswagen Arénában a döntőt. Ezzel 2010 óta mindig teltház előtt játsszák a Szuperkupát.
- Kereken 200 országban közvetítik a mérkőzést.
Előzetes kezdőcsapatok a Kicker szerint:
FC Bayern München: Neuer – Rafinha, J. Boateng, Alaba – Lahm, Xabi Alonso, Thiago, Juan Bernat – T. Müller, Lewandowski, Douglas Costa
VFL Wolfsburg: Benaglio – Vieirinha, Naldo, Klose, R. Rodriguez – Guilavogui, Arnold – D. Caligiuri, De Bruyne, Schürrle – M. Kruse
Közvetítés:
Augusztus 1. szombat, 20:30 @ Eurosport2 élő