A Manchester Unitedba igazolt az ikon.
Valósággá vált az, amelyet egy ideje már realizálhattunk, de amelyben soha nem hittünk igazán: Bastian Schweinsteiger 17 év után elhagyta a Bayern Münchent és a Manchester United csapatába igazolt. A 30 éves játékos mindent megnyert a bajorokkal és az új kihívások miatt három éves szerződést írt alá a Louis van Gaal vezette angolok kedvéért.
Karl Heinz Rummenigge a Bayern mai sajtótájékoztatóján erősítette meg a sajtóhíreket: Bastian és én megbeszéltük, hogy a nyaralása után összeülünk. Ez tegnap megtörtént. Egy nagyon komoly és részletes beszélgetést folytattunk, amelyben mindketten nagyon őszinték voltunk egymással. Elmondta, hogy a szabadsága alatt hozta meg a döntést. Szeretne a karrierje végén még valami újat csinálni. Arra kért, hogy teljesítsem a kívánságát. Teljesítettük neki. A Manchester United bejelentkezett nálam, majd megegyeztünk az átigazolásban. Megpróbáltuk meggyőzni őt, hogy az FC Bayern Münchenben maradjon, de megértem, hogy egy olyan játékos, aki 17 éve van a klubnál, új tapasztalatokat akar szerezni. Nagyszerűen teljesített, mindent megnyert nálunk. Elmondtam neki, hogy egy nagy búcsúmérkőzést szervezünk neki, ha befejezte a karrierjét. Ha felhagy a labdarúgással, arról is beszélni fogunk, hogy a jövője, a második karrierje az FC Bayernnél lesz-e. Minden jót kívánok Bastiannak. Egy érdekes új feladat adódik számára. Motiváció volt, amikor annó az Interbe mentem. Neki is új lendületet fog adni. Egy új klubban újra bizonyítani kell. Meg vagyok győződve, hogy jól fog ott játszani. A nemzeti csapat is profitálni fog belőle. Nagy barátságban búcsúztunk egymástól. Minden szurkolót megnyugtatok, több játékost nem adunk át a Manchester Unitednek. Olvastam valamit Thomas Müllerről és egy gigantikus összegről. Elmondthatom, hogy soha nem tettek ajánlatot érte.
Rummenigge kiemelte, nem Pep Guardiola miatt távozott a klubikon: „Nem Guardiola miatt távozott. Tavaly mindig játszott, amikor fitt volt. „
Schweinsteiger már évekkel ezelőtt elmondta: „Mindenképpen szeretném külföldöt megtapasztalni.” – akkor még a maradás mellett döntött, most viszont idejét látta az új tapasztalatszerzésnek a Világbajnok középpályás. Erre utalt a játékos önéletrajzírójának februári nyilatkozata is, amelyben Alexander Kords elmondta: „Azt hiszem elhagyja a Bayernt. Mindig elmondta, szeretne külföldre menni.”
A Bayern Münchennel többek között 8 bajnoki címet, 7 kupagyőzelmet, 1-1 Bajnokok Ligája, Európai Szuperkupa és Klub VB győzelmet begyűjtő játékos kereken 500 mérkőzésen lépett pályára a müncheni mezben, a kiváló játék mellett 68 góllal és 101 gólpasszal szolgálta csapatát. A Bundesligában 342 meccsen 45 gólt és 70 gólpasszt, míg a Bajnokok Ligájában 89 meccsen 12 találatot és 19 asszisztot ért el az először a 2002. november 13-ai, Lille elleni 3-3-mas BL meccsen bemutatkozó 17 éves, 3 hónapos és 12 napos „Schweini”.
Sajtóhírek szerint Bastian évi 10-13 milliós fizetést, a Bayern pedig 20 millió euró körüli összeget kaphat a 2016-os szerződéséből kivásárolt játékosért.
Köszönünk mindent Bastian Schweinsteiger és minden jót a Manchester United játékosaként!
https://www.youtube.com/watch?v=K8-YTVbnS_k