Az Interrel, a Valenciával és a Guanghzouval meccselnek a bajorok.
A Bayern München július 16-átől július 24-éig Kínában vesz részt nyári edzőtáborban, ahol három felkészülési mérkőzést is játszik: 18-án az FC Valencia, 21-én az Internazionale, 23-án pedig a helyi Guanghzou csapatával mérkőzik meg Pep Guardiola együttese.
Három héttel az augusztus 14-én kezdődő bajnokságot megelőzően a bajorok egy hetet töltenek el Ázsiában a klub népszerűsítése és a felkészülés érdekében az Audi Summer Tour elnevezésű turnén. Tavaly az USA-ban lépett fel a Bayern, ezúttal a Közel-keleten, három különböző városban fog PR tevékenységet folytatni a klub: Pekingben, Shanghajban és Guangzhouban.
Karl-Heinz Rummenigge korábban elmondta, a klub egy globális versenyben vesz részt, így kénytelenek nemzetköziesíteni. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő években távoli országokban teszi tiszteletét a Bayern. Korábbi kimutatások szerint Kínában 170 millió futballfanatikus közül 90 millióan szimpatizálnak a Bayernnel, a helyi közösségi oldalakon is a német rekordbajnok a legközkedveltebb klub. Korábbi kimutatások szerint Manuel Neuer az egyik legnépszerűbb Bayern játékos az ázsiai piacon.
A kínai túra részleteiről egy márciusi cikkben olvashattok.