Interjú / Nyilatkozat

Kalle: Sztárokat csábítunk a városba

Karl-Heinz Rummenigge a Süddeutsche Zeitungnak tett hosszú nyilatkozatában sok témát érintett.

szkalle

Herr Rummenigge, amikor az FC Bayern a Barcelona ellen hét perc után vezetést szerzett: Hirtelen a csodára gondolt?
Gondoltam-e? Talán reménykedtem. Körülöttem a lelátón gyakran érzelmesek, én inkább realista vagyok. Az első meccsen bekapott harmadik gól volt a döntő. Ez a 3:0 segített a Barcelonának a dolgokat itt Münchenben viszonylag nyugodtabbá tenni.

Pep Guardiola azt mondta: Amit ez a csapat ebben a szezonban teljesített, fontosabb volt annál, mint amit tavaly – habár akkor a dupla mellett a világkupát is megnyerték. Ezt ön is így látja?
A szezon előtt elmondtam: A célunk a VB-t követő évben bajnoknak lenni és a többi sorozatban jó szerepet játszani. Ezt elértük – a végtelen sérüléshullám ellenére. Nagyon elégedett vagyok a szezon lefolyásával.

A Bayern környezetében nem mindenki látja így.
Igen tudom, hogy ez az úgynevezett médiális környezet újabban a 2013-mas triplázást hiányolja. Ezt 115 éven belül csak egyszer nyertük meg. Ezt páran elfelejtik.

A környezet a második elődöntőbeli kiesés után megkérdőjelezte az edző taktikáját is. Olyan kérdések merültek fel: Kell-e a csapatnak 0-1-es hátrányból vagy 1-0-ás előnyből a Barcelona ellen ilyen magasan védekeznie?
Az ilyen vitákban én nem veszek részt. Egy magasan képzett edzőnk van, aki iránt teljes a bizalmam.




De a támadó védelmével nem erőlteti túl néha az FC Bayern kulturáját, amely mindig is egy stabilabb és keményebb “Katsche Schwarzenbeck csapat” volt?
Észrevettem pár médiában egy tudatos Anti-Guardiola trendet, de a klubon belül uralkodó hangulattal ez egyáltalán nincs befolyással. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az emberrel! Állandó eszmecserében állom a kulcsjátékosainkkal, akik megerősítik az első naptól alkotott véleményemet, hogy a vezetőségben boldognak érezhetjük magunkat, hogy egy ilyen precíz tervekkel rendelkező edzőnk van. A csapatunk is nagyon boldog vele.

Az edző és az egykori csapatorvos, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt közötti vitában Pep Guardiola oldalára hajlott. A Portoban elszenvedett 1:3-mas vereség során az orvosi részleget tette felelőssé.
Ez öltözői titok, erről semmit nem adhatok ki, csak annyit mondhatok: Természetesen a meccs után nem voltunk a legjobb hangulatban.

Egy pár sérülés valamelyest rejtélyessé vált. Tulajdonképpen mi a baja Franck Ribérynek?
Nem csak öltözői, hanem orvosi titoktartás is van, kérem ezt Ribéry esetében is tartsák tiszteletben.

Ribéry a Donetsk elleni meccsen sérült meg, úgy volt, 3-4 napot hagy ki. Ez volt nyolc hete.
Néha nem is olyan egyszerű a diagnózis.

És Holger Badstuber? Izomszakadást diagnosztizáltak nála, amellyel állítólag végigjátszott egy mérkőzést. Ez hogy sikerült?
Holgernél egy korábban operált izom egy másik helyen szakadt el a Porto elleni hazai meccsen. Ha ismernék a sérültaktáink részleteit, jobban megértenék az edzőnk gondolat és érzelmi világát is. A Barcelona ellen egy nagy árat kellett fizetnie.

Pár kritikus a kiesést az edző taktikájának számlájára írja. Mit válaszol azoknak, akik furcsának találják azt, hogy az edző mérkőzésenként háromszor vált játékrendszert?
Pontosan ez az érv az érdekes. Az első Pep-szezonban az volt a központi kérdés: Ez csak egy rendszert tud! Labdabirtoklás, tiki-taka, minidig ezt nevezték meg. Most páran megállapítják: Hoppá, egyszer három védővel, egyszer négy védővel játszik. Ez csak egy valamit bizonyít: Ez az edző extrém rugalmas, extrém gondolatokat tesz arról, hogy állítja fel és be a kezdőtizenegyet. Minden kritériát teljesít, ami alapján jó edzőnek ítéljük.

Maga nem csodálkozik, ha az edző Barcelonában egy rizikós háromvédős rendszerben kezd és 15 perc után újra négyvédős láncolatba áll át?
Mindenki látta, hogy a háromvédős felállás abban a pillanatban egy bizonyos probléma volt, végül helyesnek bizonyult, hogy az edző átállt. Ez nem gyengeség, hanem erősség. Ezt Németországban gyakran egydimenzióban látják.

Hogy érti ezt?
Mondok egy példát. Hannoverben Guardiola 30 perc után lecserélte Dantét. Németországban kritizálták érte: “Hogy lehet ezt szegény fickóval megtenni!” Tudják mit írt a Gazzetta dello Sport? Azt írták: “Pep nyerte meg a mérkőzést.”

Mit sugall ez ön számára?
Azt, hogy a játékot különböző országokban különböző módokon szemlélik. Ebben az országban túl sokat vitáznak a mérkőzések körüli történésekről. Más országokban valamelyest talán stratégiai szempontból figyelik a játékot. Erősségként fogják fel, ha egy edző egy beavatkozással változtatja meg a játékot. Megfelelőnek tartom, hogy az edzőnk aktívan tevékenykedik.

Nemrégiben jelent meg egy hír, miszerint a Manchester City akarja Guardiolát. Azonnal.
Nem véletlen, hogy Pep a legkelendőbb edzők közé tartozik. Higgyék el nekem: Ha Pep valamikor azt mondja: “Most valami újba kezdek”, azonnal 15 topklub fog sorba állni érte. Kérem ne feledjék: Két év alatt öt címet nyert nekünk. Azt hiszem, hogy ez egy rekord a klubunk számára.

Guardiola elmondta, a következő évben is itt marad, de 2016 nyaránál tovább nem döntött. A nyugtalanság elkerülése érdekében nem kell hamarosan a szerződéshosszabbításról beszélnie vele?
Világos megállapodásunk van. Januárban megegyeztünk, hogy 2015 második felében beszélünk a jövőről. Ehhez tartjuk magunkat. És ő ismeri a véleményemet: Azt kívánom, hogy maradjon.

De lehet a jövőt komolyan tervezni, ha az ember nem tudja, melyik edző trenírozza a jövőben a csapatot?
A kerettervezés nem úgy történik, ahogy mindig a nyilvánosság előtt beszélnek róla. Mindig azt hallom: A Bayernnek most már a következő évekre kell terveznie. De nem Playstation előtt ülünk és nem a Fifa 2015-tel játszunk. Egy komoly kerettervezés egy szezonra szól, nem három és nem öt évre. Ezek az ötéves tervek már a Szovjetúnióban sem működtek.

Sok szakértő azt mondja: A keret az U30-on felüli játékosokkal, mint Alonso, Ribéry, Robben, Lahm, Schweinsteiger és Dante fokozatosan öregedik, ezt távlatában cserélni kell.
Az FC Bayern egyszer, 1991-ben egy nagy hibát vétett. Akkor a teljes keret fiatalítva lett olyan játékosokkal mint Michael Sternkopf. Klaus Augenthalert nyugdíjba küldték. És mi történt? A stabil váz olyan játékosokkal, akik német bajnokok és világbajnokok lettek, eltűnt.

Tehát nem lesz áttörés?
Még egyszer: Nem tudunk most olyan csapatot tervezni, amely 2018-ban BL döntőben állhat. Egy keretnek egy szezonra kell funkcionálnia – ezért Pep természetesen részt vesz a tervekben. Ahogy egyébként Jupp Heynckes is részt vett 2012-ben.

Ez azt jelenti, hogy minden megy tovább, Dantéval, Xabi Alonsoval és Bastian Schweinsteigerrel?
Tudjuk, mindenki tudja, hogy a megnevezett játékosok mit teljesítettek a Bayernért. Ennek ellenére vannak gondolataink.

Egy s más játékosnak talán el kell mondani: Fontos vagy, de nem játszasz olyan gyakran?
A szükséges érzékenységgel fogjuk meghozni a döntéseinket.

Kinek a joga lesz a jövőbeli keretet képviselnie? Ön dönt? Vagy Matthias Sammer sportigazgató?
Nálunk ez nem egyéni döntés. Matthias Sammer Peppel és a technikai igazgatónkkal, Michael Reschkével dolgozza ki a javaslatokat, amelyeket együtt vizsgálunk. Mindenkit megnyugtathatok, akik azt hiszik, hogy a klub kiadja a kulcsot a kezéből és csak Guardiola ötletei szerint intézkedik. Pep nagyon tiszteli a klub kulturáját, pontosan a tradíció és természetesen a játékosok miatt akart hozzánk jönni. Thiagot kivéve eddig nem volt kívánsága. Ezt már tapasztaltuk másképp is.

Louis van Gaalra gondol.
Az első találkozásunkkor elmondta: Lúcióra nincs szükségem, Demichelisre nincs szükségem, Luca Tonira nincs szükségem és az épp megszerzett Gomezre nincs szükségem. Van Gaal játékosokra van szükségem!

Edson Braafheidra és Danijel Pranjicra.
Igen, érti? Pontosan ezért nem értem azt a dalt, amelyet énekelnek nekünk. Pep teljesen más, mint van Gaal, nincs ok az ilyen vitákra. Az emberek egy hajat akarnak tenni egy olyan levesbe, amelybe nincs.

A vita valószínűleg azért áll fenn, mert sok spanyol van a keretben…
…igen, de ezen átigazolásoknak csak kevés köze van Pephez. Nézzük csak meg: Bernat egy jó vétel, Xabi Alonso egy jó vétel, Thiago egy nagyon jó vétel volt, Pepe Reina másodikszámú kapusként pedig világklasszis.

Adjon egy kis betekintést az aktuális kerettervezésbe. Mi igaz a felmerült nevekből: Griezmann, Verratti, Gündogan, De Bruyne?
Ha egy nagy amatőr lennék, válaszolnék erre a kérdésre. Az elkövetkezendő nyolc hétben legalább 43 pletyka fog elterjedni a vidéken, és úgy döntöttem, ezekről semmit sem mondok.

Melyik posztra lesz invesztálva?
Biztosan teszünk valamint az átigazolási piacon. De nem állunk nyomás alatt, mert David Alaba, Franck Ribéry, Arjen Robben, Holger Badstuber és Javi Martínez egészségesek lesznek és visszatérnek. A Barcelona elleni meccsekre szívesen láttam volna a legjobb összeállításunkat. Az egyetlen eredmény, amely fölösleges volt, az a Dortmund elleni elveszített kupamérkőzés.

A BVB jobban fáj, mint a Barcelona?
A Barca ellen a redukált keretünkkel a határunkon voltunk, de a Dortmund ellen elmulasztottuk a második gólt. Ez a meccs egy félig álmatlan éjszakát okozott számomra.

Az ex-dortmundi Götze a kritikák kereszttüzében áll. A DFB-től már megvédték, mit tesz a Bayern?
Nekünk is kötelességünk támogatni Mariot. Nem szabad elfeledni, hogy a srác még hihetetlenül fiatal, tanulnia kell, az FC Bayernnél meg kell bírkóznia a magas elvárásokkal.

Azt mondják, hogy a játékos hiányolja az edző beszédeit és bátorításait.
Mario azért jött hozzánk, mert feltétlenül Pep Guardiolával akart dolgozni. Mindannyian segítőkészek vagyunk, de végül a játékos az, akinek saját magáért kell felelősséget vállalnia.

Konkrétan: Mario Götze az átigazolási piacon van?
Szerződése van velünk. Számomra nem ismert, hogy az ügynöke egy másik klubnak ajánlotta volna be őt.

Götze 37 millióba került. A Bayernnek hamarosan még nagyobb kiadásokhoz kell hozzászoknia?
Nem vagyok hajlandó egy 100 milliós transzfert lebonyolítani, csak mert a Real Madrid megtette.

Jan-Christian Dreesen gazdasági igazgató nemrégiben azt mondta, a Bayern képes lenne egy 100 milliós átigazolást teljesíteni.
Uraim, Jan Dreesen ezzel csak azt akarta kifejezni, hogy elméletileg képesek lennénk rá. Ilyen nagyméretű rendelkezésekről klubon belül még soha nem beszéltünk. Nem akarunk minden őrületbe belemenni, nem követjük a csordát. A filozófiánk mindig az volt, legalább egy fekete 0-át írni, nem veszteségesen zárni. Idén is ez fog történni.

De azt lehet feltételezni, hogy a Javi Martínezért kiadott 40 millió euró nem sokáig marad a klub rekordigazolása?
Szeretnénk újra több játékost a saját utánpótlásunkból integrálni, de újra sztárokat csábítunk a városba – mint Ribéryt, Robbent vagy Neuert. Ez nem lesz olcsóbb, mint korábban.

Hogyan értékeli az európai konkurencia általános felfegyverkezését?
Eddig nem látom, hogy a Financial Fairplay racionálisan megváltoztatta volna az átigazolási piacot. Ráadásul Angliában jön az új TV-s szerződés (2016-2019-ig 6,9 milliárd euró), amely új hullámként hat ránk.

Legutóbb az angolok nem egészen okosan igazoltak.
De az ég szerelmére, ne higgyük azt: Mi okosak vagyunk és ők hülyék. Az angolok sokat tanultak, a pénzüket okosan fogják befektetni. Megvagyok győződve, hogy nemzetközileg egy nagy visszatérést fognak ünnepelni. Nem tudom, hogy fel vagyunk-e fegyverkezve erre.

Hogy érti?
Nagy probléma előtt állunk Németországban: A fizetős TV piac uralja a monopóliumot. Az aggodalmam az, ha nem sikerül feloszlatni ezt a monopóliumot, továbbra is érték alatt leszünk eladva.

Arra gondol, hogy a Sky mellett további szereplőknek kell a játékba szállniuk?
Igen, új játékosok kellenek. Minden partnerség mellett őszintének kell maradnunk. Csak a konkurenciaharc veri fel az árakat, így működik a piac. Ezért lennék amellett, hogy különböző csomagokat különböző szolgáltatóknak fűznénk össze. Nem szabad hosszútávon egy cégtől függővé tenni magunkat. Különönben nem hozzuk be a spanyolokkal vagy az olaszokkal való hátrányunkat.

Fontos lenne, hogy a Bayern újra több erőt nyerjen az utánpótlásából. A tálentiskolát újra felállítani kvázi főnöki feladat lett: Ez most Uli Hoeneß projektje, aki szabadon kijáróként újra a klubnál dolgozik.
Uli nagyon jól csinálja, nagy elkötelezettséggel. Ő egy jó csapatjátékos.

Mik a jelenlegi kihívások Uli Hoeneß új részlegében?
Egy három fokozatú terven dolgozunk. Az első: Egy új edzőközpontot építünk az Ingolstädter utcában, a Säbeneren minden hely betelt. A második: Fejlesztjük a kiképzést. A harmadik: A tehetségkutatásban agresszívabban és céltudatosan kell eljárnunk. Ha korábban az FC Bayern integetett, mindenki azonnal vonatra ült és Münchenbe utazott. Mára már inkább Lipcsébe és Hoffenheimbe utaznak.

Példaként áll az új eltökéltségre Joshua Kimmich, aki az első szerzemény az új szezonra. A RB Leipzig 20 éves játékosa, aki a Stuttgarthoz tartozott, hét millióért jön az FC Bayernbe.
Ha az ember meg van győződve, hogy valaki képes játszani itt, akkor mindent meg kell tenni, amit a Bayern tehet.

Mit gondol: A tálentiskola átalakítása az a projekt, amellyel Uli Hoeneß újra belenő a klubba?
Ha megnézem őt, egy elégedett benyomást kelt bennem. Újra itt van, a második családjánál. Nagy becsvággyal teszi, meggyőződésem, hogy végül nagy hasznunk lesz belőle.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top