Bajnokok Ligája

Pep: Azt tesszük, amit helyesnek gondolok, ami megfelelő

A Bayern mestere mellett Manuel Neuer és Xabi Alonso válaszolt a sajtó kérdéseire.

pepbarca

Pep Guardiola:

  • Csodálatos itt lenni, 30 évet töltöttem itt el, sok emlékem van. Most viszont a Bayern edzőjeként vagyok itt, ez a foglalkozásom. Kvalifikálni akarjuk magunkat a döntőbe. Az utolsó négy csapat, amely ott van az elődöntőben, Európa legjobbjai.
  • Minden játékos ismer engem, ez világos. Előnnyel rendelkeznek. Edzőként a mérkőzés közben nem tudom kontrollálni egy játékos tehetségét. Tudják, mire gondolok. De nem tudjuk, mit csinálunk, talán megtudjuk lepni őket. Azt fogjuk tenni, amit helyesnek gondolok, ami a megfelelő. Aztán majd meglátjuk, hogy jövő héten 23 órakor, a visszavágó után ki a jobb.
  • Négy évig ültem ezen a helyen, természetesen sok az emlékem. Ez egy nem egészen normális mérkőzés számomra, de mint mondtam, a feladatomra koncentrálok. Biztosíthatom önöket, hogy egyetlen pillanatra sem hagyom a figyelmem elterelését.
  • Ma nem beszélek a lehetséges felállásról, a meccsre fókuszálunk. Többet nem tudok mondani.
  • Elemeztük őket, megpróbáljuk a gyengeségeiket megtalálni. De ők nagyon tapasztaltak, ezt tudom. Ez egy nagy kihívás lesz számomra, ennek örülök.
  • Az FC Barcelona volt az életem. De a tiszteletem nem attól függ, hogy miképp fogok ünnepelni. Kétségtelen, hogy győzni akarok itt. Azért vagyok itt, hogy nyerjek. De természetesen ha egy gólt lövünk, nagyon elégedett leszek.
  • Lewandowskival a záróedzés után beszélek. Tudni akarom, hogy érzi magát a maszkban. Ha ő azt mondja, hogy tud játszani, akkor játszani fog. Tizenegy olyan játékosra van szükségünk, aki 100 százalékos.
  • Thiago egy terméke ennek a klubnak, egy nagyon bátor játékos. Egy olyan játékos, aki a karakterével nagy segítségünkre lehet. Boldog, hogy újra itt lehet.




Xabi Alonso:

  • Nagyon örülünk a holnapnak, egy nagy ellenfél ellen lépünk itt pályára. Természetesen gyakran játszottam a Barcelona ellen, de ezúttal más lesz, mert először játszom itt a Bayern játékosaként.
  • Tudom, hogy lesz esélyünk a döntőbe jutáshoz. Egy kiváló ellenféllel találkozunk. Remélem, hogy a lehető legjobb teljesítményünket fogjuk felvonultatni.
  • A motivációnk az, hogy bejussunk a döntőbe. A Porto ellen vétettünk egy kis hibát, de ennek most már nincs több jelentősége.
  • Pep egy nagyszerű edző és egy nagyszerű játékos is volt. Természetesen a leigazolásom előtt hosszasan beszélgettünk. Az átigazolásom után még jobb lett a viszonyunk.
  • Ronaldo és Messi is kiváló játékosok, nézzék csak meg a gólrekordjaikat. Az én Reálos időszakomban Ronaldo egy alapvetően fontos játékos volt.
  • Legszívesebbem minden játékost a keretben tudnánk, de nem szabad mellébeszélni.

Manuel Neuer:

  • Akinek jobb lesz a napi formája, az mellet dől el a mérkőzés. Nagy magabiztossággal fogunk fellépni. Tiszteljük a Barcát, mint ahogy ők is minket.
  • A világ legjobbjai lesznek ott a pályán.
  • Robert ismeri a testét, tudja, hogy kell eljárnia. Megbízunk benne. Aki a pályán lesz, 100 százalékot fog nyújtani.
  • A berögződések ugyanazok maradtak. Minden játékost elemeztem. Az ember ismeri a játékosokat, nincsenek ismeretlenek. Nem akarunk beállni védekezni, megakarjuk mutatni, hogy kik vagyunk mi és gólt akarunk lőni. Számunkra fontos, hogyan lépünk pályára. Önbizalommal tesszük ezt, előre fogunk játszani.
  • Német bajnokok vagyunk, a kupából sajnos kiestünk. Nemzetközi szinten már csak a BL van, feltétlenül a döntőbe akarunk jutni.
  • Nagyon jól megértem magam ter Stegennel, jól ismerjük egymást. Figyeltem, hogy a BL-ben nagyon jó teljesítményt nyújtott. Marc-André még nincs túl a zenitjén. Előbb utóbb ismét válogatott lesz. Egy ilyen csapatban, egy ilyen klubban soha nem állnak rossz emberek a kapuban. Minden jót kívánok neki a párharcra.
Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top