A Sport Bild információi szerint nyáron Münchenbe költözhet a Leverkusen német-spanyol játékosa.
Gonzalo Castro, a Bayer Leverkusen 27 éves játékosát már korábban is szóba hozták a Bayern Münchennel, ezúttal a Sport Bild boronálta össze a több poszton bevethető játékost a bajorokkal. A német-spanyol állampolgárságú játékost 2016-ig köti szerződés a gyógyszergyáriakhoz, egy kivásárlási záradéknak köszönhetően viszont 12 millió euróért bárki viheti őt.
A vele kapcsolatos pletykák természetesen hozzá is eljutottak, amelyre ő maga is reagált: „Az érdeklődés természetesen nagyon megtisztelő számomra. Az FC Bayern a világ legnagyobb klubjai közé tartozik” – mondta az 5-szörös német válogatott Castro a Sport Bildnek.
A magazin információi szerint Castro és a Leverkusen között az első tárgyalások már megtörténtek a lehetséges hosszabbítást illetően. Amennyiben a játékos elkívánja hagyni jelenlegi klubját, májusig aktiválni kell a szerződésében meghatározott kivásárlási összeget.
Pep Guardiola számára elsődlegesen a jobboldal szélsővédő pozícióban lehet segítségére a komplex játékos, aki a Leverkusenben már szóvá tette eme pozícióban való kételyeit. Castro legjobban a középpályán érzi magát, de a Bayern kedvéért elgondolkodna a pozíciócserén: „Attól függ. Mindent mérlegelni kellene.” A jobblábas futballista a védelem jobboldalán kívül a középpálya jobboldalán és közepén is bevethető. Guardiola a Leverkusen elleni DFB-kupa meccs előtti sajtótájékoztatón nyilatkozott a játékosról: „Castro az idei szezonban sok poszton játszott. Ő egy nagyon jó játékos.”
Érvek, amiért Castro a Bayernbe igazolhat:
- Német és spanyol útlevél, nyelvtudás. A Bayern jelenlegi keretében ez biztosan nem jelent hátrányt.
- 27 évesen a legjobb labdarúgókorban van, tapasztalt, pár jó szezon van benne.
- A védekező, középső, támadó középpályán, valamint a jobboldal támadó és védekező részlegében is bevethető. A sérülékeny keret mellett ez biztosan egy pozitív szempont.
- A 12 milliós árával olcsónak számít, a fizetése sincs egekben.
- Ismeri a Bundesligát, tapasztalt a Bajnokok Ligájában.
- Nem sérülékeny. Pályafutása során kb fél évig volt kényszerű okok miatt nem bevethető.
- Nem szószóló, aki nyilvános ügyet kerít az esetleges padozásaiból.
- Nem válogatott, így a nemzetközi mérkőzéseken is a csapat segítségére lehet.