Nyár közepén nyolc napra és három felkészülési gálameccsre utazik Ázsiába a klub.
Az elmúlt évben több mint fél milliárd euró bevételre tett szert a Bayern München. 2014 nyarán az USA-ban, idén nyáron Ázsiában, ezen belül Kínában kerül népszerűsítésre a klub.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern igazgatóságának elnöke egy találkozó keretein belül Martin Winterkornnal, a Volkswagen AG elnökével beszélt a jövőbeli gazdasági lehetőségekről. Winterkorn egyébként a Bayern felügyelőbizáttságának és a Wolfsburg igazgatóságának a tagja is egyben. „Amikor Kínáról beszélt, ragyogtak a szemei. Meg van győződve róla: Kína a futball számára mindig az egyik legfontosabb piac lesz. A kínai politika által a sport az elkövetkezendő években hihetetlenül nyomva lesz. Reméljük, szerepet játszhatunk benne.” – mondta Rummenigge a Weltnek adott nyilatkozatában.
A Bayern megakarja hódítani Kínát, ezért Pep Guardiola csapata július közepén nyolc napra elutazik a világ legnépesebb országába, ahol edzőtáborozni és PR tevékenységeket fog folytatni a klub. „A csapat három meccset fog lejátszani: Pekingben, Shanghajban és Guangzhouban.” – mondta Rummenigge. A Bayern kerek egy héttel az augusztus 1-jei Szuperkupa döntő előtt tér vissza Münchenbe.
Hosszú éveken keresztül, egészen 2013-ig a Garda-tónál készült az új szezonra a csapat. Tavaly augusztusban az USA-ban vett részt egy egyhetes edzőtáboron a klub, amelynek végén a világbajnokság véghajrájában részt vevő, azaz a VB-győztes játékosok is csatlakoztak a kerethez.
„Ez az út az alternatíva. Egy globális versenyben veszünk részt, mindenekelőtt a spanyol és angol topcsapatokkal és a PSG-vel, kénytelenek vagyunk nemzetköziesíteni. Ez számunkra most azt jelenti, hogy minden évben távoli országokban tesszük a tiszteletünket. A nemzetköziesítést folyamatosan fogjuk végezni.” – jegyezte meg Kalle. A Bayern a 2013/14-es szezonbeli 1,3 milliós mezeladással klubrekordot állított fel, amely több, mint a többi Bundesliga csapat által eladott dressz összessége.
A kimutatások szerint Kínában 170 millió futballfanatikus tartózkodik, amelyből körülbelül 90 millióan szimpatizálnak a Bayernnel. Egy ügynökség tanulmánya alapján Sanghajban, a közösségi oldalakon a német rekordbajnok a legkedveltebb európai klub. A müncheniek egy saját közösségi média-részleggel is rendelkeznek, amely nem csak a facebookon és a twitteren, hanem a távol-keleten népszerű oldalakon, a Sina Webon és a Tencenten számolnak be rendszeresen a klub körüli hírekről.
„A hazai piacon hihetetlenül erősek vagyunk. Sőt, azt kell mondjuk: Nincs a világon még egy olyan klub, amely a hazai piacán olyan erős mint mi. Még a Real Madrid sem. De Németoszág határai végesek.” – büszkélkedett Rummenigge. A Bayern évek óta teltházas stadionokban játssza hazai és idegenbeli mérkőzéseit, de új utakra kell lépni a további pénzek begyűjtéséhez. A világ leggazdagabb klubja még gazdagabb akar lenni. – írja a Welt.
A Bayern vezetősége nem kizárólag csak a rengeteg mezeladásban, hanem új kínai és japán szponzorokkal való együttműködésében is gondolkodik. Philipp Kupfer és további marketingszakértő társai arra a következtetésre jutottak: „Ázsiában az FC Bayern messze az a német klub, amely iránt az emberek a leginkább érdeklődnek.”
Egy új piac meghódítása azonban nem egyről a kettőre történik: „Legalább négy-hat évbe telik egy új pozíciót kidolgozni a piacon.” Döntő szerepe lehet a megfelelő arcokkal reklámozni a csapatot. „Legfőképp Manuel Neuer a nagyon népszerű. A kapusposzt Ázsiában óriási tekintéllyel bír. Neuer sok ázsiai számára egy identifikációs figura.” – mondta Philipp Kupfer szakértő.
Az angol klubok évek óta nagyon aktívak az ázsiai piacon, sok helyinek már van egy európai favoritja, például a Manchester United. „Főleg a fiatal generáció körében kedveltek, de sok futballérdeklődő még nem választott magának csapatot. Ezekért a fiatalemberekért reklámoznak a Bundesliga klubok.”
A Bayern tervezi, hogy New York után Ázsiában is irodát nyit. A Barcelonának Hongkongban, a Dortmundnak Szingapúrban már van egy, de a Liverpool csapata is rendelkezik egy Sanghaji kirendeltséggel. A Bayern amerikai projektjének eddigi eredményeit egyelőre nehéz számszerűsíteni, de Rummenigge világossá tette, hogy a nyereség, az amit elvár: „A new yorki munkatársaink népszerűsítik az FC Bayern márkanevet. Sok erőfeszítést teszünk, amellyel végül pénzt kell keresnünk.”