Bundesliga

Előzetes: Werder Bremen – FC Bayern

A 25. fordulóban mérkőznek meg a felek.

fcbsvw

A Shakthar Donetsk elleni 7-0-ás gálamérkőzés után két napja volt Pep Guardiola együttesének felkészülnie a Werder elleni bajnokira. Viktor Skripnik csapata azt követően, hogy az őszi szezon utolsó meccsén legyőzte a Dortmundot, további négy mérkőzéses győzelmi szériával rukkolt elő a 2015-os esztendőre – legyőzve többek között a Bayern soron következő kupaellenfelét, a Leverkusen gárdáját. A Bremen a tavaszi szezonban 16 pontot gyűjtött be, ugyanannyit mint a Bayern és a Wolfsburg együttese – csak rosszabb gólkülönbségük miatt állnak a 2015-ös év képzeletbeli tabellájának harmadik pozíciójában.





„A Bremen ugyanannyi pontot szerzett mint mi és a Wolfsburg. Ez azt jelenti, hogy topformában vannak, ezért jó kihívás vár csapatomra. Ennek nagyon örülök” – nyilatkozta Pep Guardiola az osztályozós helyről a 8. pozícióba felemelkedő ellenfélről a pénteki sajtótájékoztatón. A Bayern edzőjének nélkülöznie kell a kisebb sérülést elszenvedő Robben & Ribéry párost: „A hiányukban elveszítettük az egy az egy elleni szituációkban a kvalitásainkat, nincsenek más játékosaink hasonló képességekkel. Ugyanakkor képesek vagyunk támadni, az alapvető taktikánk nem változik.” Guardiola pihenőt biztosít a szezon eddigi összes tétmérkőzésén pályára lépő Manuel Neuernek is, aki a helyszínre sem utazott el a csapattal. Őt minden bizonnyal a nyáron érkező Reina helyettesíti.

A Bayern edzőjének megérzései szerint csapata jól fog muzsikálni a brémaiak ellen. Ha az elmúlt hetek eredményeire tekintünk, érthető Pep optimizmusa: A Wolfsburgan elszenvedett 4-1-es vereséget követő 1-1-es Schalke elleni döntetlen után egyre magabiztosabb formának örvendenek a bajorok: A legutóbbi 8 tétmérkőzésből 7-et legalább két gólos különbséggel húzott be a Bayern, csak a Shakhar elleni idegenbeli meccsen ikszeltek Robbenék. Az elmúlt 8 meccsen elképesztő, 32:2-es gólarányt nyújtottak, a megszerezhető 24 pontból 22-t megnyertek a müncheniek.

Viktor Skripnik: Aki fél, az öltözőben maradhat. A Wolfsburg meccs volt a legjobb példa erre. Bátorság nélkül nincs szükséged pályára lépni. Teljes gőzzel fogom játszatni a csapatom. Egy ilyen ellenféllel szemben nem kell extra motiváltnak lenni. Mindenki örül. A meccs előtt mindenekelőtt labda nélkül edzünk. Akkor hétvégén mindenki feltétlenül a bogyót akarja. A srácaim mindenképpen feltüzeltek a mérkőzésre.

Közös múlt:

Összesen: 109 meccs, 28 Bremen győzelem, 26 döntetlen, 55 Bayern siker. Gólarány: 133:211
Bundesliga: 97 meccs, 26 brémai győzelem, 25 döntetlen, 46 Bayern győzelem. Gólarány: 119:184
Bajnoki Brémában: 48 meccs, 19 Werder győzelem, 14 döntetlen, 15 müncheni siker. Gólarány: 66:64

A két klub őszi találkozásakor sima, 6-0-ás bajor győzelem született, a tavalyi brémai meccsen viszont még simább, 0-7-es eredménynek örülhettek a Bayern szurkolói.

Hiányzók:

A Werder részéről Galvez, Lukimya sérülés, von Haacke, Yildirim és Lorenzen rehabilitáció, míg a legeredményesebb játékos Di Santo eltiltás miatt nem léphet pályára a Bayern ellen. Müncheni részről Javi Martínez és Thiago fizikai állapota egyelőre még nem alkalmas komoly terhelésre, rajtuk kívül Xabi Alonso eltiltás, Manuel Neuer pihentetés miatt nem lép pályára. Claudio Pizarro és Gianluca Gaudino izomproblémák miatt szintén nem utaztak a csapattal. Sérülése óta először Philipp Lahm is kaphat pár perc játékidőt.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bayern a legutóbbi 8 Werder elleni Bundesliga mérkőzését megnyerte, a müncheniek ezeken a találkozókon összesen 35 gólt szereztek.
  • Legutóbb hat és fél évvel ezelőtt, idegenben 5-2-re győzték le a Bayernt a brémaiak.
  • Egyik klub ellen sem szenvedett annyi vereséget a Bayern, mint jelenlegi ellenfele ellen. 97 meccsen 26 Bremen siker született.
  • A tavaszi szezonban mindkét csapat egyaránt 16 pontot szerzett.
  • A Werder a tavaszi szezon 7 mérkőzésén 16 pontot szerzett. A teljes őszi szezonban 17-et.
  • A három jelenlegi legjobb Bundesliga csapat, a Bayern, a Wolfsburg és a Mönchengladbach ellen a Werder egyetlen pontot sem szerzett az idei szezonban és 4 mérkőzésen összesen 17 gólt kaptak.
  • A Bayern a tavalyi szezon 27. fordulójában már matematikailag is bajnoknak számítottak – hamarabb mint bármikor. Ebben az idényben a müncheniek legkorábban a 28. fordulóban, a Frankfurt elleni hazai bajnokin biztosíthatják be a Salátástálat.
  • A Werder a 860 hazai Bundesliga meccséből 499-et megnyert, az 500.-at épp a Bayern ellen ünnepelhetnék.
  • Legutóbbi öt bajnokiját 23:2-es gólaránnyal nyerte meg a Bayern.
  • Pizarro 159 bajnokin lépett pályára a Bremennél, amelyen 89 gólt lőtt. Összesen 176 gólos a Bundesligában, amellyel nem csak a liga történelmének legeredményesebb idegenlégiósa, hanem a még aktív játékosok góllövőlistáját is vezeti.
  • Viktor Skripnik, a Werder jelenlegi vezetőedzője játékosként 5-ször lőtt gólt a Bayernnek. Az ukrán csak egy meccset veszített el a rekordbajnokkal szemben, emellett három győzelmet és egy döntetlent is számlál.
  • Arjen Robben a legutóbbi 7 Werder elleni tétmeccsét megnyerte, amelyeken összesen 7 gólt szerzett.

Előzetes kezdőcsapatok:

A mérkőzést Thorsten Kinhöfer vezeti és az Eurosport 2 közvetíti szombaton, 15:30-as kezdéssel. Streameket ide kattintva találhattok.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top