Bajnokok Ligája

Előzetes: FC Bayern – Shakthar Donetsk

Sorsdöntő mérkőzés elé néz a Bayern München a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

1277470752-fcb-training-pk_24_20150310-143352-QGef

Azt követően, hogy Pep Guardiola együttese gólnélküli döntetlent ért el Ukrajnában, hazai pályán kell eldöntenie a legjobb nyolc közé jutás sorsát. Egy hosszabbítást jelentő 0-0-ás döntetlenen kívül minden iksz a Bayern kiesését jelentené.

Tudja ezt Holger Badstuber is, aki a keddi sajtótájékoztatón elmondta, egy veszélyes meccset és erős ellenfelet vár az Allianz Arénába, de a hazai pálya előnye miatt önbizalommal teli vágnak neki a mérkőzésnek. Badstuber egyébként 2012 szeptemberében lépett utoljára hazai pályán a királykategóriában, akkor a Valencia együttesét verte 2-1-re a Bayern. Franck Ribéry szintén optimista volt a találkozót megelőző napon, aki szintén a 12. játékos, azaz a szurkolók szerepét hangsúlyozta ki, valamint a teljes koncentráció szükségességére hívta fel a figyelmet a továbbjutás érdekében.





A Bayern az idei 16 hazai mérkőzéséből 15-öt megnyert, csak a 75 percig emberelőnyben játszó Schalke rabolt pontot az Allianz Arénából, ahol a bővítés óta először lesz jelen 70.000 szurkoló a Bajnokok Ligájában. Az idei sorozatban egyébként még nem kapott gólt a Bayern, pedig olyan csapatok is megfordultak itt, mint a Manchester City vagy az AS Roma. Münchenben a Bayern gólaránya elképesztő: Összesen 48 gólt rúgtak, ellenben csak 4-et kaptak a bajorok.

Pep Guardiola természetesen ezúttal is nagy tisztelettel beszélt az ellenfélről, de a játékosokhoz hasonlóan ő is optimista a továbbjutást illetően – attól függetlenül is, hogy a Shakthart a Bundesligában bajnokesélyesnek látná. Elképzelése szerint az ukránok ugyanazt a játékstílust fogják alkalmazni mint az odavágón, valamint amit a legtöbb csapat a Bayern óriási labdabirtoklása ellen tesz. Az edző ugyanakkor hozzátette, több gólhelyzet kialakítására lesz a Bayernnek szüksége.

Mircea Lucescu: Nem hiszem, hogy van olyan edző, aki megtudja mondani, pontosan mi fog történni, csak annyit mondhatok, hogy a 70 ezer kilátogató néző egy jó mérkőzést fog látni. A Bayernnek rengeteg nagyon jó játékosa van, Európa egyik legjobb csapata az övék. De nem mindig a jobb csapat győz.

A Bayern a legmagasabb szinten van. Amit Guardiola művel itt, az lenyűgöző. Valóban nagyon szép futballt játszanak. Nem sok edzővel találkoztam, aki ekkora kvalitásokal rendelkezik. Régóta ismerjük egymást, így nem sok meglepetést tudunk okozni egymásnak. De sosem tudhatod, bármi megtörténhet.

Az otthoni helyzet és a körülmények nagyon komplikáltak, a játékosk nem tudják egyszerűen csak elfeledni mi történik Ukrajnában. A helyzet kemény számukra de ezzel kell élnünk és tartanunk kell a magas szintet.



Hiányzók:

Pep elmondása szerint Thiagon, Javi Martínezen és Philipp Lahmon kívül mindenki fitt a mérkőzésre, de rajtuk kívül egy másik játékos szereplésére sem lesz lehetőség: Xabi Alonsot az odavágón kiállította a játékvezető, így ezt a mérkőzést kihagyni kényszerül. Vendégrészről ezúttal sem léphet pályára a brazil Bernard, de Kryvtsov és Ordets pályára lépése is kérdéses.

Érdekességek, statisztikák:

  • A Bayern sorozatban negyedik alkalommal juthat el a Bajnokok Ligája negyeddöntőéig.
  • A Bayern 21 alkalomból 19-szer továbbjutott egy idegenbeli döntetlent követően.
  • A Shakthar az UEFA sorozatokban eddig 6 alkalomból 3-szor kiesett, miután az első mérkőzésen otthon leikszelt. Legutóbb, a 2012/13-as szezonban a Dortmund ellen búcsúztak.
  • A Shakthar a legutóbbi 5 német klub elleni mérkőzésől egyet sem nyert meg.
  • A Bayern legutóbbi 3 hazai BL meccsének eredménye: 1-0 a City, 2-0 a Roma, 3-0 a CSZKA ellen.
  • A Shakthar négy BL mérkőzés óta veretlen idegenben (1 győzelem, 3 döntetlen).
  • A Shakthar a legutóbbi 6 BL meccsén csak négy gólt kapott, amely új klubrekordot jelent. Az idei sorozatban a 68. perc előtt nem kaptak gólt.
  • Az ukránok legutóbb 2-2-es döntetlent játszottak a Metalist Kharkiv otthonában.

Előzetes kezdőcsapatok:

A mérkőzést William Collum fogja irányítani. A skót sípmester fújta az idei csoportkörben a CSZKA 0-1 Bayern, illetve a 2012-es csoportkörben a Bayern 4-1 BATE meccset is.

A találkozót szerdán 20:45-től a DigiSport2 közvetíti élőben. Streameket ide kattintva találhattok a mérkőzést megelőző percekben, órában.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top