Bundesliga

Robben minden ligaellenfélnek betalált

Idén egyelőre megállíthatatlan a holland támadó, vezeti a góllövőlistát.

arjenrobben

Arjen Robben feltartózhatatlan! A Bayern München villámléptű szélsője a Paderborn elleni 6-0-ás győzelem során két góllal és két gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez, ezzel nem csak a Bundesliga góllövőlistájának élén szilárdította meg helyét, de egyúttal minden jelenlegi elsőosztályú csapat hálóját bevette legalább egyszer. A 31 éves játékos a mérkőzés után érdeklődve kérdezett vissza a gratuláló újságíróknak: „Valóban? A Köln ellen is? Igen. Jó.”

Robben nem tartja elsődlegesnek az egyéni elismerést: „Őszintén megvallva, szép látni, hogy egészen elöl állok a listán. Mindig megpróbálok a lehető legjobban játszani – ha ez gólokkal is párosul, az még jobb. De nem azért vagyok a pályán – hogy a legtöbb gólt szerezzem.”

Az idén egyelőre 16 találatot és négy gólpasszt jegyző Robben 22 forduló után – amelyből 18 mérkőzésen lépett pályára – máris beállította az első idényében, a teljes 2009/2010-es Bundesliga szezonban elért egyéni gólrekordját, de kétségünk ne legyen afelől, hogy napokon belül meg is dönti ezt, hiszen a legutóbbi 11 bajnokiján 12 találatig jutott.





Legutóbb egyébként Mario Gomeznek sikerült Bayern játékosként elhódítania a gólkirályi címnek járó díjat a 2010/2011-es idényben. Hollandként Klaas-Jan Huntelaar a 2011/2012-es szezonban, a Schalke játékosaként nyerte meg az egyéni kitüntetést.

Azért, hogy Arjen Robben a 2014/2015-ös Bundesliga kiírás legeredményesebb játékosa legyen, a csapattársak is gondoskodhatnak. A Paderborn elleni büntetőt például az állandó végrehajtó Thomas Müller engedte át kopasz csapattársának: „Ez egy ajándék volt tőle, amelyért köszönetet kell mondanom neki. A következő büntetőt újra ő lövi.” – mondta Robben. ” A mérkőzés előtti étkezésnél beszéltünk erről. Basti azt mondta: Elől vagy a góllövőlistán, ha jön a büntető, lőnöd kell. Erre emlékezett Thomas és megajándékozott ezzel a lehetőséggel. Köszönöm Thomasnak.” – árulta el a kulisszatitkokat a világ egyik legjobb, a Bayern jelenlegi legjobb formában lévő játékosa, aki egyébként a második 11-es gólját szerezte ebben az idényben.

A Bundesliga góllövőlistájának első öt helyezettje:

  1. Arjen Robben, 16 gól / 18 meccs
  2. Alexander Meier, 14 gól / 21 meccs
  3. Bas Dost, 11 gól / 11 meccs
  4. Franco Di Santo, 10 gól / 15 meccs
  5. Robert Lewandowski, 10 gól / 20 meccs

A teljes listát ide kattintva tekinthetitek meg.

Leroy Sané - szurkolói értékelés

View Results

Betöltés ... Betöltés ...

https://www.youtube.com/watch?v=ZzZkiHBOuH8

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top