A Bundesliga 22. fordulójában mérkőznek meg a csapatok.
Sorozatbeli 275. teltházas mérkőzése elé néz az FC Bayern. A Paderborn stadionjába több mint 80 ezres jegyigénylés érkezett, viszont csak 15 ezer néző foglalhat helyet az újonc arénájában. Hazai közönség előtt a paderborniak egyelőre kiegyenlített mérleggel rendelkeznek, 10 meccsből 3-szor győztek, ugyanennyiszer kaptak ki és négyszer pontosztozkodtak. Az első Bundesliga szezonjában részt vevő klub a legutóbbi 4 hazai meccsét nem tudta megnyerni, az utolsó kettőt el is veszítették. Pep Guardiola mester ettől függetlenül óva intette játékosait az ellenféltől: „Ez egy jó, veszélyes csapat nagyon jól szervezett védelemmel.” David Alaba is egy kellemetlen feladat elé néz: „Forró parti lesz. Megpróbálnak a stadionjukban mindent beleadni. Ellen kell szegülnünk.”
A Bayern az elmúlt bajnokiján fölényes, 8-0-ás győzelmet aratott a HSV csapatát fogadva, a Shaktar elleni BL mérkőzésen viszont nem sikerült győznie Pep Guardiola együttesének. A Bayern mestere
bizakodó a szezont illetően: „Eddig kiemelkedően teljesítettünk. A megérzéseim azt mondják: Ha abban a helyzetben leszünk, hogy ezen a héten a Paderborn és a Köln elleni meccseinket megnyerjük,
valamint kvalifikáljuk magunkat a BL negyeddöntőbe, egy szuper szuper szezont fogunk játszani.” A katalán edző a korai címvédésről viszont nem beszélt: „Úgy hiszem, a Wolfsburggal a végletekig fogunk a bajnoki címért küzdeni.”
Közös múlt:
A Paderborn abszolút újoncnak számít a német elsőosztályban, ezért nem tekint nagy múltra vissza a két csapat történelme. A 4-0-ás Bayern sikerrel végződő őszi bajnokin kívül csak a 2001/2002-es DFB-
kupa 1. fordulójában futottak össze a felek, akkor 5-1-re diadalmaskodtak Pizarroék a paderborni stadionban.
Hiányzók:
Paderborni részről Thomas Bertels nem áll rendelkezésre, míg a münchenieknél a szokásos Martínez, Lahm, Thiago hármas mellett Gaudino is kimaradt a keretből, vírusos megbetegedés miatt. A korábban kisebb problémákkal küszködő Benatia pályára lépése kérdéses, míg Pizarro visszatért a csapat keretébe.
Érdekességek, statisztikák:
- A Bayern ebben a szezonban legkorábban áprilisban lehet bajnok (tavaly már március 25-én az lett), jelenleg csak 8 pont előnyük van az üldözővel szemben (tavaly ilyenkor 16 volt).
- Az őszi szezon első meccse előtt a Paderborn listavezető, míg a Bayern csak negyedik helyezett volt. A bajorok 4:0-ás győzelme után az első helyre léptek, azóta meg se mozdultak onnan.
- A Paderborn sorozatbeli két hazai bajnokit veszített el – az első 8 otthoni meccsükön csak egyszer kaptak ki.
- Az FC Bayern a legutóbbi 19 Bundesliga meccsét megnyerte az aktuális feljutó ellen.
- Srdjan Lakic az egyetlen Paderborn játékos, aki egyszer lőtt már gólt a Bayern ellen (2012 augusztusában, a ‘Lautern játékosaként)
- Arjen Robben 17 mérkőzésen 17 gólhoz járult hozzá (14 találat, 3 assziszt). A Bundesliga 18 csapata közül csak a Paderbornnak nem talált be.
- A Bayern sorozatbeli 275. Bundesliga mérkőzésén lesz teltház, ezúttal a Paderborn 15 ezres stadionja telik meg. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, 2007 január 30-án, egy hideg kedd esti mérkőzésen nem telt meg a lelátó, akkor „csak” 60 ezren jelentek meg az Allianz Arénában.
Előzetes kezdőcsapatok:
A találkozót Bastian Dankert vezeti majd, aki a pár nappal ezelőtti Bayern-Schalke mérkőzést is irányította. A szombat délutáni meccset az Eurosport2 élőben közvetíti.