Bundesliga

Előzetes: FC Bayern – Schalke 04

A Bundesliga 19. fordulójában a Schalke csapatán vehet revansot a hétvégi vereségért a Bayern.

fcbsch

Az idei esztendőben először lép pályára saját közönsége előtt a Bayern – méghozzá rekordszámú kilátogató előtt. A kapacitásnövelés és a szükséges engedélyek beszerzését követően ezúttal már nem csak 71 ezren, hanem 75 ezren szurkolhatnak a helyszínről a német ligameccseken. Ez kiváló lehetőséget ad a játékosoknak arra, hogy valamelyest elfeledtessék a hétvégén elszenvedett 4:1-es vereséget, amelyet az üldöző Wolfsburg mért Pep Guardiola együttesére. A Bayern mestere a hétfői sajtótájékoztatón természetesen elmondta, csalódottak voltak, de a saját fejlődésük szempontjából is megérdemelték ezt a vereséget, a Schalke ellen viszont már jobban fognak teljesíteni.

„Azonnali reakciót mutatva vissza kell szereznünk a Wolfsburgban elveszített pontjainkat.” – mondta Rummenigge a Bayern-magazinban. „A tavaszi szezon első fele abszolút irányadó, újra ébernek kell lennünk és a legjobb formánkba kell lendülnünk.” – folytatta. Pep Guardiola már az 1-4-es vereséget követő napon a csapattal együtt elemezte a hibákat, majd vasárnap, valamint a hétfői záróedzésen is nagyon koncentráltan dolgozott a játékosokkal. Pep természetesen az ellenfél kontráinak megakadályozására helyezi a legfőbb hangsúlyt, hiszen ezek okozták a Bayern vesztét a legutóbbi bajnoki mérkőzésen. Ezenkívül szép szavakkal illette a Schalke együttesének védelmi szervezettségét, amelyért Roberto Di Matteo lehet a felelős. A svájci edző 2012-ben a Chelsea mestereként győzte le a Bayernt a Bajnokok Ligája müncheni döntőjében, amelynek alapja egy jól megszervezett, szinte áthatolhatatlan védelem volt.

Közös múlt

Összesen 89 Bundesliga mérkőzésen csapott össze egymással a két egyesület. A hatalmas presztízspárosítás mérlege egyértelműen a Bayern felé billen, a bajorok a bajnoki találkozók több mint felét, 45 összecsapást megnyertek, a bányászok csak 18 alkalommal diadalmaskodtak – emellett 26 döntetlen is született. 186 müncheni gólra csak 99 gelsenkircheni találat érkezett. A Schalke tétmérkőzésen legutóbb 2011 februárjában, a Német kupában győzte le jelenlegi ellenfelét, a Bundesligában pedig 2010 decemberében fordult elő mindez, akkor a Veltins Arénában született 2-0-ás végeredmény.

Hazai pályán szintén nagy az FCB fölénye: 44 mérkőzésből 31-et behúztak, a Schalke csak hatszor győzött. A 116:36-es gólarány is a Bayern javára szól, akik az elmúlt szezonban 5:1-re győzték le az Allianz Arénában a gelsenkirchenieket. Legutóbb 2009 áprilisában győzött a Schalke bajnoki mérkőzésen a Bayern pályáján, akkor Halil Altintop fejesgóljával győztek a királykékek. A Bayern az idei szezon eddigi 9 hazai találkozójának mindegyikét, összesen 27:2-es gólaránnyal nyerte meg, míg a Schalke a 8 idegenbeli meccséből 12:12-es gólarány mellett 3-ször győzött és 5-ször kikapott.

Az őszi szezon odavágóján 1-1-es döntetlen született, amelynek szöveges összefoglalóját itt találjátok.



Hiányzók

A Bayern részéről továbbra is viszonylag sok meghatározó játékos nem áll rendelkezésére: Javi Martínez, Lahm, Thiago, Ribéry és Rafinha sem léphet pályára. A vendégeknél viszont ennél is többen kihagyják a mérkőzést: Huntelaar hatmeccses eltiltás, Höger, Fährmann, Aogo, Ayhan sérülés, Goretzka, Draxler, Farfan, Kolasinac és Obasi rehabilitáció, illetve sérülést követő edzéslemaradás miatt maradhatnak otthon.

Érdekességek, statisztikák:

A két klub idei összevetése: Gólok | kapura lövések | lövésenkénti gól | bekapott gólok | futómennyiség | passzpontosság | labdabirtoklás | párharcok

  • Manuel Neuer az egykori klubja elleni hét mérkőzésen csak két találatot kapott. Hat győzelem, egy döntetlen a mérlege.
  • A Schalke vezetőedzője, Roberto Di Matteo a 2012-es müncheni BL döntőben a Bayern történelmének valószínűleg legkeservesebb vereségét okozta a Chelsea együttesével.
  • A Bayern az 1965-ös Bundesliga-illetékessége óta a legsúlyosabb újévi vereséget szenvedte el hétvégén, a Wolfsburg elleni 1-4 alkalmával.
  • A Bayern az idei szezon összes hazai mérkőzését megnyerte.
  • A Schalke 100. gólját lőheti meg a Bayern ellen, ha sikerül betalálnia.
  • A Schalke kénytelen nélkülözni az eltiltás miatt lemaradó Klaas-Jan Huntelaart, aki egyébként 5 mérkőzésen egyszer sem talált be a Bayern hálójába.
  • Jerome és Kevin-Prince Boateng csak másodszorra találkozhatnak a Bundesligában, annyiszor mint a Világbajnokságokon.
  • Az Allianz Aréna történelmében most lesz először lesz 75 ezres a nézőközönség.

Várható kezdőcsapatok:

A mérkőzést Bastian Dankert irányítja és az Eurosport2 közvetíti majd – kedden 20 órától.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top