Interjúk és nyilatkozatok

Rummenigge: Pep a szorgalmával németebb, mint a németek

Kalle a TZ-nek és a Kickernek adott interjújában számtalanul sok témát érintett, például a BVB, Thiago, Kroos, az új játékosok, és természetesen Guardiola helyzetét.

karl

Karl-Heinz Rummenigge mostanság előszeretettel áll az újságírók rendelkezésére. A TZ-nek adott nagyinterjú 2. része, valamint a Kickernek tett nyilatkozatának legfontosabb részleteit olvashatjátok.

A TV-vel készült interjú első részének főbb kinyilatkoztatásait ide kattintva találjátok.

TZ: 

Kiesőhely esetén is addig tervezne a Bayern Guardiolával, mint a BVB Jürgen Kloppal? Remélem ez a kérdés soha nem merül fel. Nem is gondolom, hogy az elkövetkezendő évben ez megtörténhet. Egy stabil környezettel rendelkező stabil klub vagyunk, magasan képzett csapattal és egy tökéletes edzővel. Ezért nem gondolom azt, hogy ez a dramaturgia megtörténhet velünk. Ehhez az FC Bayern képződménye túl erős.

A BVB-ről: A Borussia Dortmund nem fog kiesni. Ha egy kis szerencséjük lesz, ami a szezon első felében nem volt, és egy stabilabb szakaszt játszanak, még a BL kvalifikációt érő helyet is elérhetik.

Schweinsteiger szerződéshosszabbításáról: Őszintén megvallva még nem foglalkozunk vele. Múlt nyáron, amikor Lahm, Neuer és Müller kontraktusát meghosszabbítottuk, kérdezősködtem az ügynöknél Bastian érdeklődési helyzetéről is. Akkor megosztotta velem, hogy 2016-ig van szerződése és elsősorban fitt akar lenni. Basti egy kicsit úgy gondolkozik, mint én, nem nagyon a holnapnak, inkább a mának él. Élvezi az pályán eltöltött időt, boldog, hogy újra egészséges és még nagy céljai vannak erre a szezonra. Jó kapcsolatban állok vele, gyakran látogat meg az irodámban.

Lahmról: Az, hogy egy ember három és fél évvel előre már a visszavonulásával kapcsolatos gondolatokat fogalmaz meg, bámulatosnak tartom. Philipp Lahm nyilvánvalóan egy olyan ember, aki a karrierjét nagyon előrelátóan tervezi (…) Alkalmasnak tartom őt arra, hogy az FC Bayernél egy pozíciót töltsön be. Noha még nem tudom, milyet, eltudom képzelni, hogy jó edző lenne. Mindig, amikor beszélek vele, megállapítom, hogy ő egy okos taktikus. Olyan mint Pep Guardiola, szellemiségben testvérek.

Thiagoról: Múlt szerdán jelent meg vizsgálatokon Münchenben az orvosi vezetőnknél, Dr. Müller-Wohlfahrtnál, aki megállapította, hogy a gyógyulási folyamat egy nagyon jó úton halad. Nagyon optimisták vagyunk, hogy újra a régi formájában tér vissza a pályára, a középpályára, amely a Bayern München számára egy nagyon fontos terület. Thiago zseniálisan tud játszani, előbb utóbb fittnek is kell lennie.

Messiről: A Messi és a Bayern München közötti téma nem létezik. Úgy gondolom, hogy vannak olyan játékosok, akik másik csapatban nem játszhatnak. Ha Messi ügynöke lennék, azt tanácsolnám neki, hogy maradjon Barcelonában. Ott a kertésztől kezdve a bankigazgatóig mindenki szereti. Ott vált naggyá és ott kell lehetőleg minél tovább is maradnia. Ahogy Philipp Lahm és Bastian Schweinsteiger a Bayern Münchenhez, úgy Messi a Barcelonához tartozik.

Kroosról: Amikor legutóbb Florentino Perezzel találkoztam, azt mondta nekem: „Mindketten elégedettek lehetünk, a Real Kroosszal, a Bayern Xabi Alonsoval.” Tudtuk, hogy Kroos egy jó játékos, de nem találtuk megy az egyezséget. Megtarthattuk volna még egy évig, de Robert Lewandowski esetéhez hasonlóan ingyen válthatott volna klubot. Ha valaki egy jobb ajánlatot kap, akkor az mellett dönt. Jupp Heynckes és Pep Guardiola alatt is mindig nagy megbecsülésben részesült.




KICKER:

Bernatról: Bernat mindannyiunkat meglepett, egy valódi kulcsjátékos. Tulajdonképpen már nem áll távol a csapattól, nagyon agresszív, gyors és technikás. A leigazolása előtt nem különösebben ismertem őt jól.

Xabi Alonsoról: Az edző előre megmondta, hogy Xabi Alonsoval több kvalitásunk lesz a középpályán. Igaza volt.

Lewandowskiról: Jónak találom a nyilatkozatát, hogy a szezon második felében több gólt szeretne lőni, mint az elsőben.

Kimmichről: Pep 18 topjátékost és 6 toptehetséget akar. Amikor Pep az 1860 München ellen látta játszani Kimmichet, felhívott majd azt mondta: Ő egy szuper játékos, akit azonnal meg kell szereznünk. Reschke is elsőosztályú játékosnak tartja őt.

Odegaardról: Reschke hihetetlenül sokat foglalkozott vele, éjjel nappal kapcsolatban állt az édesapjával. Senkit nem kell hibáztatnunk, tiszteletben kell tartanunk a döntését.

Thiagoról: Thiago nagyon keményen dolgozott, nagy dícséret jár neki, jó benyomást kelt és egy jó úton halad. Mikor térhet vissza? Csapatként csak egészségesen akarjuk őt visszakapni, hogy mikor, az nem számít. Nem helyezzük nyomás alá, a lényeg, hogy visszatér.

Guardioláról: Pep Guardiola jövőre is az edzőnk lesz. Nagy bizalommal vagyunk egymás iránt. Remélem még sokáig itt marad. Karácsony előtt elmondtam neki, hogy a szerződéshosszabbítási témáról csak 2015 második felében beszélek vele újra. Most nem szeretne dönteni. Ha ő és a családja jól érzi magát, marad, ha nem, nyugodtan kell körüljárnunk a témát. Ő állandóan új szintre akarja emelni ezt a csapatot. Ha a játékosok már otthon fekszenek a kanapéban, ő még négy óráig a Wolfsburg elleni terven dolgozik. A szorgalmával Pep németebb a németeknél.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top