Egyéb

Badstuber: Örülök a megpróbáltatásnak

Holger 2015-ben elsőként tréningezett a Bayern edzőközpontjában.

holger

Bár Sinan Kurt már január 1-jén privát keretek közötti elő-, előfelkészülést tartott, Holger Badstuber vette fel elsőként az edzést a téli szünetet követően a Bayern edzőközpontjában. „A pihenő utáni első gyakorlatok mindig valamelyest kemények, de örömet okoztak.” – mondta el a Bayern 25 éves saját nevelésű belsővédője.

Badstuber egy órahosszat dolgozott Dr. Holger Broich fitnessedzővel, amelynek során a futóedzés mellett labdás gyakorlatokat is végzett – cselezett, passzolt, fejelt valamint lőtt, de egy további órát eltöltött az edzőteremben is. Az izomszakadás miatt több mint 4 hónap kényszerpihenőre rászoruló Holger az elkövetkezendő napokban is egyedül fog edzeni, mielőtt szerdán hivatalosan is újra a csapattal készülhet a tavaszi szezonra.





„Teljes mértékben részt tudok venni benne.” – jelentette be Badstuber, aki szeptember óta nem vett részt csapatedzésen. „A szünet során már előre örültem neki, hogy újra visszatérhetek, hogy újra a gyepen edzhetek. Örülök a megpróbáltatásnak.”

A két keresztszalag-szakadáson is átesett játékos a szabadságot a pihenés után futással és kondizással töltötte. „Most újult energiával startolok az új félszezonba. Az elkövetkezendő heteket jól akarom kihasználni és folyamatosan fejlődni akarok, hogy egy olyan szintre lépjek, amelyen szívesen látnám magam. Tudom, hogy ezért keményen kell dolgoznom.”

Badstuber nyáron 20 hónapos kihagyást követően remek játékkal rukkolt elő és az első három bajnokin kezdőként lépett pályára – mielőtt újabb sérülést szenvedett. „Nagyon élveztem, hogy másfél év után újra a pályán lehettem. Egyszerűen klafa volt.”

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top