Lewandowski, Götze, Boateng és Shaqiri visszatekintése a 2014-es évre, illetve pár kívánság a következő esztendőre.
Robert Lewandowski: 2014 egy szuper év volt számomra. Gólkirály lettem, most pedig a Bayernben játszom. 2015-ben a cél teljesen egyértelmű: a Bayernnel pár címet nyerni. Ha végül még egy egyéni díj is jut nekem, az természetesen klassz lesz számomra. Minden évben jön valami újdonság, remélem hogy az elkövetkezendő év még jobb lesz, mint a legutóbbi.
Mario Götze: A brazíliai volt az első Világbajnokságom. Természetesen ez egy különleges, klassz élmény volt és remélem, hogy még további turnékon és döntőkön is részt vehetek. 2015-ben mindenekelőtt szeretnék fitt és egészséges maradni, valamint a lehető legeredményesebben játszani.
Boateng: Természetesen a brazíliai VB volt az év csúcspontja. A döntő lefújása volt az én pillanatom, megvalósult, amiért küzdöttem és amiért dolgoztam. Az ezt követő Berlini ünnepség egyszerűen lenyűgöző volt. Most viszont új céljaim vannak. Az FC Bayernnel mindig egyre jobbak leszünk, és Rioban már láthattuk, hogy az álmok valóra válhatnak. A 2015-ös Bajnokok Ligája döntőnek a szülővárosom ad otthont…
Xherdan Shaqiri: Az FC Bayernnel és a svájci válogatottal klassz élményeket éltünk át 2014-ben. A VB természetesen egészen különleges volt számomra, mindig az emlékezetemben marad. Futballistaként ilyet átélni és egy új, izgalmas kultúrát megismerni egy különleges élményt nyújt.
spox.com