Bajnokok Ligája

Előzetes: FC Bayern – CSZKA Moszkva

A csoportkör utolsó fordulójában a továbbjutásért küzdő oroszok látogatnak az Allianz Arénába.

Már négy forduló után eldőlt, hogy a Bayern biztos csoportgyőztesként kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. A müncheniek ettől függetlenül mindent megtettek, hogy a Manchester City stadionjából is elhozzák a három pontot, ez végül nem jött össze a mérkőzés javában 10 emberrel játszó bajoroknak, ugyanis az utolsó percekben becsúszott egyéni hibák miatt végül vereséget szenvedett Pep Guardiola együttese.

A Bayern mestere valamint Boateng és Rafinha a keddi sajtótájékoztatón természetesen kiemelték, az érdemi téttel nem bíró mérkőzés ellenére a győzelem a legfőbb cél: „Azért játszunk, hogy győzzünk. Ez a foglalkozásunk.” – emelte ki a lényeget Guardiola. Boateng leginkább a formában illetve ritmusban maradás miatt gyűjtené be az újabb önbizalmat jelentő három egységet, ami egyben a csoportkör sikeres lezárását is jelentené. Rafinha szerint egyszerűen nem lehet 80-90 százalékban teljesíteni, csakúgy mint a többi meccsen, ezúttal is 100 százalékot kell kiadniuk magukból a továbbjutásért harcoló CSZKA ellen. Kérdés, hogy kik bizonyíthatnak a pályán, ugyanis Guardiola konkrét neveket nem elárulva, de rotációt rendelt el a szerda esti kezdőcsapatban.

Ha sportszakmailag nem is kötelező, a pályán kívüliek miatt mégis van miért győznie a Bayernnek: Például a klub UEFA együtthatóinak további növelése érdekében, vagy a győztes BL mérkőzést követő prémium miatt. De akár egy újabb klubrekord is megdőlhet: Ehhez egy nagyarányú győzelem szükséges. A Bayern hat forduló után harmadszorra érheti el a csoportgyőzelmet jelentő 15 pontot, jelenleg 12 egységgel és 13:4-es gólaránnyal áll. Ha a Bayern legalább négy góllal legyőzi ellenfelét, a gólkülönbségnek köszönhetően új klubrekordot dönt.

A moszkvaiak számára a továbbjutás a cél, 5 pontjukkal ugyanannyit értek el, mint az AS Roma illetve a Manchester City csapata, akik az utolsó körben egymás ellen lépnek pályára. A CSZKA a gólkülönbsége miatt csoportutolsó, tehát feltétlenül győzelmet kell aratniuk az Allianz Arénában, hogy megmaradjon az esélyük a nyolcaddöntőre.

  • A CSZKA csoportmásodik amennyiben: Győzni tud Münchenben, és a Roma nem nyer a Manchester City ellen.
  • A CSZKA Európa Liga helyet ér el, ha: Győz Münchenben, és a Roma legyőzi a Cityt. / döntetlen esetén / Vereséget szenved, de a Roma legyőzi a Cityt.
  • A CSZKA utolsó lesz, ha: Vereséget szenved Münchenben és a Roma nem győzi le a Manchester City együttesét.

A találkozót megelőzően hivatalosan is elbúcsúztatják a Bayernnél nyolc évet eltöltő, a VB után visszavonuló Daniel Van Buytent, aki a klub korábbi játékosaival, Zé Robertoval és Mark van Bommelel tekintette meg a záróedzést.

Záróedzés:



Közös múlt, statisztika:

A Bayern eddig három európai kupameccset játszott az oroszok ellen, mindhármat az elmúlt egy, másfél évben. Minden összecsapásból a Bayern jött ki győztesen. Az elmúlt szezon csoportküzdelmei során egy 3:0-as hazai és egy 3:1-es idegenbeli sikernek örülhettek Robbenék, az idei szezon odavágóján Müller büntetőjéből szűk győzelem gazdagította a bajorokat.

Pozitív a müncheniek orosz csapatok elleni mérlege: 17 európai kupameccsen 9 Bayern győzelem mellett 6 döntetlen és csak két vereség csúszott be. A CSZKA németek elleni statisztikája 7 mérkőzésen 2 győzelem mellett 5 vereséget mutat. A Moszkva az eddigi három németországban lejátszott mérkőzését egyaránt elbukta.

Csak két csapat van a Bayernen kívül, amely az eddigi két hazai csoportmeccsén nem kapott gólt, a Monaco és az Atletico Madrid. A CSZKA ezzel szemben a legutóbi 15 Bajnokok Ligája mérkőzése mindegyikén beszedett legalább egy találatot.

Arjen Robben egyik csapat ellen sem talált be gyakrabban a BL-ben a CSZKA Moszkvánál. Eddigi négy mérkőzésén háromszor köszönt be, emellett egy gólpasszal is rendelkezik. A 2004/2005-ös BL szezonban még a Chelsea játékosaként döntött el egy Moszkva elleni meccset.

Az oroszok legveszélyesebb embere Seydou Doumbia, aki eddigi 14 BL találkozóján 10 alkalommal volt eredményes, ez 0,71-es mérkőzésenkénti gólt takar. Ennél jobb adatokkal a legalább hat gólos játékosok közül a BL történelmében csak Ruud van Nistelrooy és Lionel Messi áll 0,77 illetve 0,81-es meccsenkénti gólmutatóval. Az elefántcsontparti játékos idegenben főleg veszélyes, legutóbbi 6 BL góljából 5-öt idegen környezetben szerzett.



Hiányzók:

Mehdi Benatia a Manchester City ellen kapott azonnali piros lapja miatt biztosan kihagyja ezt a találkozót. Szerencsére csak egy mérkőzésre tiltották el, így a nyolcaddöntő első mérkőzésén már a keret tagja lehet. Xherdan Shaqiri játéka kérdéses, a svájci ágyékproblémák miatt nem vett részt a Bayern záróedzésén. A már nem sérült, de még nem fitt Reina, Pizarro és Badstuber kerettagsága valamint a sérült Lahm, Alaba, Martínez, Thiago, Starke ötös játéka esélytelen. Vendég részről Elm játékára nincs sok esély, de Berezutski játéka is kérdéses.

Előzetes kezdőcsapatok a Kicker szerint:

A mérkőzést, amelyet a Digi2 szerdán 22:55-től felvételről közvetít, a portugál Olegario Benquerenca fogja irányítani.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top