Egyéb

Gomez egykori csapattársait és Guardiolát méltatta

Super Mariot a Kicker kereste meg, természetesen a Bayern Münchenről is megszólalt.

Mario Gomez a 2013-as, történelmi triplázás évében még a Bayern kötelékébe tartozott, majd Pep Guardiola érkezése után a Fiorentina csapatába igazolt. A Bayern egykori befejezőcsatára Jupp Heynckes második évében, Mario Mandzukic mögött a legfontosabb mérkőzéseken csak másodhegedűs szerepet töltött be, ezért illetve a 2014-es VB szereplés miatt döntött a váltás mellett. Más kérdés, hogy folyamatos sérülései miatt nem állt Joachim Löw rendelkezésére a világtornán.

„Korábban sokan kételkedtek bennünk, mert hiányoztak a sikerek. Bajnokok Ligája győztesek soha nem leszünk, hiányoznak az egyéniségek, mondták.” – emlékezett vissza a Bayern egykori, egyik legmegosztóbb játékosa a Kickernek. „Most hirtelen minden típus megtalálható a csapatban. Mosolyognom kell, mert mindannyian abszolút gránátok.” – dícsérte a Bayern keretet, majd egyesével is kiemelte a játékosokat.

„Arjen Robben hozzáállása példaértékű. Philipp már csaknem tíz éve a topon van, felkeltheted hajnali háromkor, akkor is világklasszisan játszik, mindegy melyik pozícióban. Boatenget végre elismerik, ő egy abszolút tornya a védelemnek. Alaba fiatalként érkezett hozzánk, két éven belül világklasszis lett. Franck, Thomas, Manu – tele egyéniséggel.”



Gomezt lenyűgözte, ahogy a Bayern Pep Guardiola irányítása alatt még tovább fejlődött. Milyen szerepet játszana, ha még Münchenben lenne? „Biztosan nem a 10-es vagy a 6-os poszton szerepelnék.” – mondta a német válogatott támadó, aki észlelte, hogy Guardiola „csatár nélküli rendszerében” tavaly gyakran Mario Mandzukic vagy jelenleg Robert Lewandowski személyében egy igazi támadó is a helyet kap a csapatban. „Pep egy szuper intelligens edző, ahogy ezt a távolból megtudom ítélni.”

A sok sérüléssel bajlódó, de jelenleg fitt Gomez természetesen Neuernek szurkol az Aranylabda szavazáson is: „Ronaldo és Messi két kivételes játékos és személyiség, de szorítok Manunak. Ő nem csak egy klassz kapus, de világszerte ő az első hálóőr is, akinek a játékát számomra, támadóként is élvezet nézni. Ő egy igazán fenomenális srác, aki ezt az elismerést igazán megérdemelné. Nagyon szeretném, hogy ő nyerjen.”

Gomez 115 mérkőzésen 75 gólt lőtt a Bayern Münchenben, elmondása szerint leginkább a család, maga a város illetve a reggelik hiányoznak számára.

 

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top