Rummenigge a Bildnek a további címekről, a stadionról és az átigazolási politikáról is megszólalt.
„Elértük a topszintet, de ezzel nem szabad elégedettnek lennünk.” Rummenigge a klub pénteki közgyűlésén új, 528 millió eurós rekordforgalmat valamint egy adózás utáni 16 és fél millió eurós profitot fog bejelenteni, valamint többek között azt is, hogy a 71 137 ülőhelyes kapacitású Allianz Arénát a tervezettnél 16 évvel korábban törlesztették – saját erőből. Kalle ennél többet akar:
Még több címet:
„Szeretném ha újra megnyernénk a Bajnokok Ligáját. A személyes példaképem mindig a Barcelona volt, mert kevesebb év alatt többször is BL győztesek lettek. Arról álmodom, hogy lerövidítsük a két Bajnokok Ligája diadal közötti ciklust. Hosszú időszak telt el a győzelmeink között. A 2001-es sikerig 25 évet kellett várnunk, a 2013-asig pedig 12 évet. Minden évben elméleti esélyt akarunk a BL győzelemre.”
Még nagyobb stadiont és meg több sztárt:
„A jövőbeni többletünket két dologba invesztálhatjuk: Az Aréna minőségét folyamatosan fogjuk fejleszteni, például a kapacitás növelésével. A másik dolog természetesen a csapat minősége. A csapat minőségét minden évben táplálnunk és gondoznunk kell.”
Rummenigge nem fél attól, hogy a Bayernt a top-top-topcsapat felé vezető úton meglehet állítani:
„Jelenleg mi vagyunk az egyetlen klub Európában, amely saját magát finanszírozza, amely emellett ráadásul nyereséges és eredményes is.”