A Bayern győzött, az üldözők kikaptak – ezzel már hét pont a bajorok előnye a tabellán.
Győzelemmel rajtolt a 2014-es év utolsó válogatott szünete utáni hajrában és tovább növelte előnyét a német pontvadászatban a Bayern. A Hoffenheim elleni hazai mérkőzésen egy 4-0-ás győzelmet aratott Pep Guardiola együttese és már hét ponttal vezeti a bajnokságot a vereséget szenvedő VFL Wolfsburg előtt. A Bayern győzelmét Götze, Lewandowski, Robben és Rode góljai biztosították.
A két héttel ezelőtti utolsó Bayern mérkőzéshez képest két pozícióban változott a kezdőtizenegy: Mehdi Benatia és Arjen Robben került be Dante valamint a sérült Lahm helyére. A Robbery páros hosszú idő után újra együtt futhatott ki a pályára, rajtuk kívül Götze, Müller és Lewandowski felelt közvetlenül a támadásokért. Schweinsteiger 132 nap után léphetett pályára újra tétmérkőzésen, a 77. percben cserélte be őt Pep Guardiola.
Mérkőzés
A Hoffenheim nem kezdte megilletődötten a mérkőzést, korai letámadással próbálták meg a Bayernt a saját kapujuktól távoltartani. Ennek eredményeképp a 9. percben majdnem megszületett a vendégek vezető találata Modeste fejese révén – a próbálkozás végül Neuer kapuja mellett kötött ki. Guardiola a 10. perc után taktikai változtatást eszközölt, Rafinhát Xabi Alonso mellé helyezve háromfősre csökkentette a védelmi vonalat. Ezzel a lépéssel a bajorok jobban kontrollálták a játéktér közepét, ennek megfelelően érkeztek a helyzetek is: Müller és Lewandowski sikertelen kísérlete után Mario Götze 25 méterről bombázott Baumann kapujának balfelső sarkába. A góllövőlista jelenlegi első helyetettje tiszta lövőpozícióban döntött úgy, hogy megszerzi a vezetést a Bayern számára. 1-0! Markus Gisdol együttesének játéka a hátrány miatt visszaesett, a félidőig már csak egy Volland szabadrúgást követően jutottak lehetőségig, ezt Neuer magabiztosan fogta. A mérkőzésen brillirozó Götze a 33. percben közel állt a második góljának megszerzéséhez, de lövése elkerülte a jobboldali kapufát, Robert Lewandowski viszont nem hibázott. Egy szép Bayern akció és Robben beadás után bólintott a lengyel a Hoffenheim kapujába. 2-0! A félidő utolsó percében Rafinha növelhette volna az előnyt, lövése az oldalhálóba csapódott.
A második félidőre lelaposodott a játék, a Bayern a kétgólos előny tudatában nem törte magát feltétlenül az újabb találatokért. Ettől függetlenül alakultak ki komoly lehetőségek: Götze helyzete után Benatia is gólt löhetett volna, míg Robben egy Ribéryvel való összjáték során került lövőhelyzetbe, de kísérlete csak az oldalhálót találta el. A túloldalon Manuel Neuer ismét megmutathatta képességeit: Először Volland 16-oson kívüli váratlan lövését kellett a léc alól kimentenie, majd a csereként beállt Szalai Ádám három méteres próbálkozásába tette bele a lábát óriási bravúrral. Nagy pillanatot élhetett át Bastian Schweinsteiger a mérkőzés 77. percében, aki a VB döntő óta először lépett pályára. A 82. percben megszületett a bajorok és a mérkőzés harmadik gólja is: Robben és Lewandowski kényszerítője végén a holland emelte át Baumannon a labdát. 3-0! Öt perccel később Bastian Schweinsteiger kiosztotta idei első gólpasszát, az első Bayern-találatát megszerző, szintén csereként beállt Sebastian Rodét szolgálta ki, aki 10 méterről bombázta be a 4-0-ás végeredményt jelentő gólt. Slusszpoénként Szalai Ádámot egy rossz ütemű belépő után egyből kiállította Gagelmann játékvezető a mérkőzés utolsó percében.
Mérkőzést követő nyilatkozatok
Pep Guardiola: Az első 15 percben problémáink adódtak a játékfelépítéssel. Sok könnyed labdavesztésünk volt, de aztán átrendeződtünk. Úgy gondolom a 4:0 túlzó eredmény. Ez nem az az eredmény, amely tükrözi a pályán történteket. A válogatott szünet után nagyon elégedett vagyok, három ponttal gazdagodtunk.
Schweinsteigerről: Ez egy nagy hír, főleg neki és számunkra. Észrevettük, milyen fontos Basi a klubunk és a csapatunk számára. Ezt ma vettem észre. Jó, hogy újra velünk van, mert Lahm, Alaba, Thiago, Martínez nélül problémáink vannak. Most viszont van egy új szuper középpályásunk. Ő még nem fitt 90 percre, de nagy tapasztalattal rendelkezik. Még öt bajnoki és két Bajnokok Ligája találkozónk van, amelyeken nagy segítségünkre lesz.
Arjen Robben: A második félidőben nem jól kezdtünk. Elfelejtettünk futballozni. A Hoffenheim még több nyomást gyakorolt a támadásokban. Meg kell próbálnunk megtartani a labdát, ezt ma nem annyira csináltuk jól. Libabőr volt Basti beállása. Ő nem csak egy szuper játékos, hanem egy szuper ember is.
Mario Götze: Jól érzem magam, jó hangulatban vagyok, egészséges vagyok és így tudok futballozni is. Ez a döntő tényező. A többi jön magától. Boldog vagyok, hogy megszereztük a három pontot és továbbra is listavezetők vagyunk. Ez a legfontosabb. Remélhetőleg így lesz a folytatásban is.
Bastian Schweinsteiger: Megérintett a szurkolók fogadtatása. Örülük, hogy újra a keretben voltam és egy pár percet játszhattam. Bízom a hasonló folytatásban.
Érdekességek, statisztikák:
- A Bayern 18 tétmérkőzés óta veretlen (15 győzelem, 3 döntetlen).
- Ez volt a Hoffenheim legnagyobb veresége az idei szezonban.
- A Hoffenheim az első 9 fordulóban még veretlen volt, a legutóbbi 3 bajnokiját viszont elbukta.
- Történelme során még nem győzte le a Hoffenheim a Bayernt (9 vereség, 4 döntetlen).
- A Bayern 7 hazai bajnokit játszott az idei szezonban, mindegyiket megnyerte.
- Mario Götze hetedik gólját szerezte meg a szezonban, négyet 0-0-ás állásnál szerzett.
- Robert Lewandowski első fejesgólját szerezte az idei Bundesliga szezonban.
- Sebastian Rode 56 Bundesliga meccs után talált be újra. Ez volt az első gólja tétmérkőzésen a Bayern színeiben.
- A Bayern csak három gólt kapott 12 forduló után, felállítva ezzel egy új klubrekordot.
- A Real Madrid elleni hazai BL meccs óta először kezdett a Robben, Ribéry páros.
- Schweinsteiger 132 nappal a VB döntő után újra tétmérkőzésen lépett pályára, kiosztotta első gólpasszát is.
- Arjen Robben a Bayern legutóbbi 6 tétmeccsén 8 gólhoz járult hozzá (6 gól, 2 gólpassz).
- Jerome Boateng sorozatbeli 51. Bundesliga meccsén sem szenvedett vereséget, kiépítve ezzel a múlt héten elért Bundesliga rekordját.
A Bild osztályzatai:
Neuer (3) – Rafinha (3), Benatia (3), Boateng (3), Bernat (4) – Xabi Alonso (3) – Robben (2), Müller (3), Götze (2), Ribéry (3) – Lewandowski (2)
FC BAYERN MÜNCHEN 4:0 (2:0) 1899 HOFFENHEIM
FC Bayern: Neuer – Rafinha, Benatia, Boateng (73. Dante), Bernat – Xabi Alonso – Robben, Müller (59. Rode), Götze (77. Schweinsteiger), Ribéry – Lewandowski
Cserék: Zingerle, Hojbjerg, Gaudino, Shaqiri
1899 Hoffenheim: Baumann – Süle, Strobl, Bicakcic, Beck – Rudy, Schwegler – Volland (70. Szalai), Roberto Firmino, Elyounoussi (86. Kim) – Modeste (70. Schipplock)
Játékvezető: Peter Gagelmann (Bremen)
Nézők: 71.000 (teltház)
Gólok: 1:0 Götze (23.), 2:0 Lewandowski (40.), 3:0 Robben (82.), 4:0 Rode (87.)
Sárga lapok: Boateng / Schwegler, Volland
Piros lapok: Szalai (90./grobes Foulspiel)
Összefoglaló:
http://www.dailymotion.com/video/x2auesj_bayern-munich-4-0-hoffenheim-highlights_sport
Kedden Bajnokok Ligája rangadó vár a Bayernre, a Mancehster City otthonában lép pályára. Érdemi tétje annak a mérkőzésnek nem lesz, a bajorok négy forduló után már bebiztosították a csoportgyőzelmet. A rangadót a Sport1 élőben közvetíti.