Interjúk és nyilatkozatok

Pep: Basti az elmúlt tíz év egyik legfontosabb játékosa

Pep Guardiola az fcb.tv-nek adott interjút.

Bastian Schweinsteiger idei pályára lépéséről:

Csak lépésről lépésre. Először látnunk kell, milyen állapotban van. Sokáig sérült volt, edzésekre van szüksége. De nagy tapasztalattal rendelkezik, nagy személyisége van és nagyon jól ismeri a szervezetét. Az hogy ő visszajött, egy nagyon jó hír számára, csakúgy mint nekünk és a Bayern München számára is. Az elmúlt tíz év egyik legfontosabb játékosa volt itt. Most meg kell próbálnunk őt ismét a régi formájába visszahozni.

Az FC Bayern idei fejlődéséről:

Az eredmények miatt természetesen nem panaszkodhatunk, de nem szabad elfelednünk: Csak november van, még nagyon sok idő áll rendelkezésünkre. Ha rátekintünk az eredményekre, mindannyian, a szurkolókat is beléertve elégedettek lehetünk, jó úton járunk. De a játékstílusunkat figyelembe véve még van pár tennivalónk.

A világbajnokságot követően:

Nem egyszerű egy sikeres VB után továbbra is győzelem utáni vággyal rendelkezni és versenyezni, de ez eddig a játékosaimnak csodálatosan sikerült. Ha valami nem működik, dolgozni kell rajta. A futball egy folyamat. Ha a játékosok elfáradnak, keményen edzenek. Nagyon jó bázisunk van.

A válogatott szünetek alatti edzésmunkáról:

Kevesebb ember van itt, ezért a játékosok több jó dolgot és több rosszabb dolgot is csinálnak. Több időnk van megfigyelni az egyéni teljesítményeket. Azoknak a játékosoknak, akik még nem olyan régóta vannak itt, ez egy jó időszak ritmusba kerülésre.

A szükséges pihenési időről:

A játékosoknak és az edzői stábnak a válogatott szünetek alatt termszetesen egy kis nyugalomra van szükségük. Philipp Lahm és Xabi Alonso például az elmúlt időszakban nagyon sokat játszott, ezért jó, ha 3-4 napra kikapcsolnak.

Az új játékosok integrációjáról:

Egy új országba való átigazolás pár játékosnak nagy problémát jelent, másoknak viszont egyáltalán nem. Xabi Alonso például nagyon gyorsan alkalmazkodott. Ha egy játékosban megvan az akarat, hogy segítse a csapatot, előbb vagy utóbb jól beilleszkedik.

A Spanyolország – Németország mérkőzésről:

Nagyon örülök, szuper mérkőzés lesz. Mindkét csapatnak nagyon jó edzője és kivételes játékosai vannak. A játéktér nagyon jó Vigoban. A csapatok támadni fognak, a labdát akarják birtokolni. Remélem egyik részről sem lesz sérülés.

To Top