A Bayern újabb fölényes sikert aratva menetel a Bundesligában.
A Bayern München folytatta remek szériáját és a 2014/2015-ös szezonban már sorozatbeli 11. tétmérkőzésén sem talált legyőzőre, ezúttal a sereghajtó Werder Bremen együttesét 6:0-ra legyőzve diadalmaskodtak Pep Guardiola játékosai. A Bundesliga 8. fordulójának mérkőzésén a hatodik győzelmét ünnepelhette a Bayern, ezzel tartva négy pontos előnyét a Borussia Mönchengladbachhal szemben.
A Bayern mestere ezúttal négy változást eszközölt a Bayern előző fordulóban pályára lépett kezdőcsapatában. A kisebb izomproblémáit kigyógyuló Boateng valamint Götze, Müller és Hojbjerg is a mérkőzés legelejétől kapott lehetőséget a bizonyításra. Az EB selejtezőket követően Robert Lewandowski csak a padról nézte végig a találkozót, örömhír viszont, hogy Franck Ribéry ismét ott lehetett a Bayern nevezett keretében.
A mérkőzés:
A 71 ezer néző előtt lejátszott mérkőzésen a nagy játékkedvvel pályára lépő Bayern helyzetekben kicsit nehézkesen kezdte a mérkőzést, de egyértelműen uralta az Allianz Aréna játékterét a védekező felfogásban pályára lépő Werder Bremen ellen. A bajorok 20 perc puhatolózást követően Philipp Lahm első szezonbeli találatával szerezték meg a vezetést, de nem sokáig úszta meg a vendég együttes újabb gólok nélkül: Xabi Alonso a 27. percben egy okos szabadrúgást követően megszerezte Bayernes pályafutása első tétgólját. Amikor már úgy tűnt ennyivel megússza a Werder az első félidőt, jött a Thomas Müller buktatásáért megítélt büntető, amelyet a sértett magabiztosan vágott be a mérkőzés 43. percében. Két perccel később jött a slusszpoén: Mario Götze egy kiváló labdaátvétellel tisztára játszotta magát, majd a kapu hosszú sarkába tekerve szerezte meg a Bayern negyedik találatát.
A második félidőben érezhetően visszavett a kedden fontos BL meccs elé néző Bayern, ennek ellenére az első félidőhőz képest még inkább uralta az ellenfél együttesét a mezőnyben – az ötödik gólra a 79. percig kellett várni, a 321. mérkőzésén 200. Bundesliga győzelmét ünneplő Philipp Lahm egy gyönyörűen felépített támadást követően megszerezte bajnoki pályafutása első dupláját, majd a 86. percben a góllövőlista élére kerülő Mario Götze is felzárkózott a két gólt szerző csapatkapitány mellé. A Werder Bremen 90 perc alatt egyszer sem lőtt kapura, ez egyedülálló jelenség a 93/94-es adatgyűjtés óta, így Manuel Neuer góltalansági teljesítménye sem forgott veszélyben, a Bayern világbajnok kapusa már 748 perce nem kapott ellentalálatot.
A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy David Alaba egy rúgást követően elővigyázatosságból lecserélésre került a félidőben, őt Juan Bernat váltotta.
A Borussia Dortmund elszenvedte idei 5. vereségét is, így 8 fordulót követően már 13 pont hátrányban van a Bayernnel szemben. A Bayer Leverkusen hátránya hét pontosra dagadt, háromgólos vezetésről sikerült döntetlenre adniuk a mérkőzést. A legfőbb üldöző egyelőre a Borussia Mönchengladbach, amely négy ponttal a második helyen áll – jövő vasárnap velük mérkőzünk idegenben.
Mérkőzést követő nyilatkozatok:
Pep Guardiola: A válogatott mérkőzéseket követően mindig egy kicsit nehéz, ennek ellenére jól játszottunk. A hozzáállás, a szervezettség és a ritmusváltások jók voltak. Az első gól után egyszerűbb dolgunk volt. Most három ponttal többel rendelkezünk és a Bajnokok Ligájára összpontosítunk.
Philipp Lahm duplájáról: Csalódott vagyok, egy triplát vártam. Ezért elgondolkodom rajta, hogy a következő mérkőzésen nem rakom be a kezdőbe. Vicceltem, nagyon örülök, hogy az edzője lehetek. Philipp a kezdeti időkben nagyon sokat segített nekem.
Thomas Müller: Örülünk a szurkolóinknak, nem több és nem kevesebb. Elégedettek vagyunk a 6-0-val. Ez nem azt jelenti, hogy valaki megajándékozott volna minket, még ha kívülről könnyen is úgy tűnhet. Hat gólért már meg kell dolgozni, párharcokat kell nyerni, lehetőségeket kell kidolgozni.
Philipp Lahm: Aki betippelte, hogy ma két gólt szerzek az gazdag lett. A valószínűsége annak, hogy gólt szerzek nagyon csekély, a duplázás viszont soha nem történt meg velem. Én sem tudom, hogy még egyszer megtörténhet-e, de ez szép dolog számomra. De a fontos az, hogy az 1:0-val egy kis nyugalmat szereztünk. A csapat részéről ez egy topteljesítmény volt, magabiztosan győztünk. Pontosan az történt amit terveztünk. Most Rómában akarunk újabb pontokat szerezni.
Arjen Robben: A válogatott szünetet követően meg kell találni a ritmust, ez sikerült is. De a Bremen ma nem volt valami jó. A győzelemmel és a hat góllal nagy önbizalommal utazhatunk Rómába.
Bild osztályzatok:
Neuer (3), Rafinha (3), Boateng (2), Dante (3), Lahm (1), Hojbjerg (3), Xabi Alonso (2), Alaba (3), Robben (2), Müller (2), Götze (1)
Érdekességek, statisztikák:
- A Werder 14 tétmérkőzés óta nyeretlen a Bayern ellen, a legutóbbi 9 meccset el is veszítették.
- A Bayern a legutóbbi négy Bundesliga meccsen 24 gólt akasztott a Bremen hálójába – mindig legalább 5 gólt.
- Pep Guardiola ötödik meccsén ötödször győzte le Robin Dutt együttesét. Gólkülönbség: 28:4
- A Bayern a legutóbbi 8 tétmérkőzésén nem kapott gólt (748 perce) – legutóbb 2011 októberében ért el hasonlót a csapat Jupp Heynckes irányítása alatt, akkor 12 tétmérkőzésig maradt Neuer hálója érintetlen.
- Philipp Lahm 321. Bundesliga mérkőzésén a 200. győzelmét ünnepelhette, ezt rajta kívül csak 27-en mondhatják el magukról.
- Mario Götze a Bundesliga karrierje során 8 játéknapot követően már 6 találatos – az eddigi rekordja ennyi forduló után 2 gól volt.
- Xabi Alonso 2011 augusztus 28-án szerzett utoljára bajnoki gólt.
FC BAYERN – WERDER BREMEN 6:0 (4:0)
FC Bayern Neuer – Rafinha, Boateng, Dante, Alaba (46. Bernat) – Lahm, Alonso (61. Shaqiri), Hojbjerg – Robben (60. Ribéry), Müller, Götze
Cserék: Starke, Benatia, Rode, Lewandowski
Werder Bremen Wolf – Fritz, Prödl, Lukimya, Garcia – Kroos (62. Galvez), Makiadi, Bartels, Junuzovic, Elia (46. Busch) – Di Santo
Cserék: Husic, Caldirola, Hajrovic, Selke, Petersen
Játékvezető: Bastian Dankert (Rostock)
Nézők: 71.000 (ausverkauft)
Gólok: 1:0 Lahm (20.), 2:0 Alonso (27.), 3:0 Müller (43. / Foulelfmeter), 4:0 Götze (45.), 5:0 Lahm (79.), 6:0 Götze (86.)
Sárga lapok: – / Galvez
A teljes mérkőzés megtekintése: 1. félidő | 2. félidő
A találkozó összefoglalója: