Egyéb

Franck Ribéry pályára lépett

A francia hosszú kihagyást követően újra játékra jelentkezett.

frocnkRibéry számára nem végződött és kezdődött túl jól az előző és az új szezon. A francia már az előző idényben is számos sérüléssel bajlódott, a bajnokságban csak 22 alkalommal lépett pályára, hátproblémái miatt a brazíliai világbajnokságot is ki kellett hagynia. A 2014/2015-ös kiírásban legfőképp térdproblémák miatt hagyta ki a Bayern találkozóit, szombaton csak a második tétmérkőzését játszotta az idényben. Az elsőt a 3. fordulóban, a Stuttgart ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen abszolválta, amikor a 68. percben csereként állt be Mario Götze helyére – azon a meccsen szerezte meg idei első és eddigi egyetlen találatát. Ezt követően nem javult, sőt romlott az állapota, öt forduló kihagyást követően léphetett csak újra pályára. A Werder elleni hétvégi mérkőzésen újra Pep Guardiola rendelkezésre állva a 70. perctől beállva járult hozzá a csapat 6-0-ás sikeréhez.

To Top