A 26 éves játékos augusztusban, a Dortmund elleni Szuperkupa mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást.
„Még soha nem dőltem ki ennyi időre. A legnagyobb aggodalomra való okot az a félelem szolgáltatja, hogy a visszatérésemet követően már nem leszek ugyanaz a játékos. Éjjel néha arról álmodom, hogy futballozok, megszelidítem a labdát majd továbbjátszom. Ez nagyon kemény.” – nyilatkozta a Bayern baszk védekező játékosa a Marcának.
Pep Guardiola, a Bayern mestere a háromvédős rendszer közepén számolt volna a Bayern történelmének legdrágább igazolásával, akinek sérülése azonban közbeszólt – így igazolták le a bajorok 30 millió euró körüli összegért az AS Roma 27 éves belsővédőjét, Mehdi Benatiát.
„A dokik azt mondták, hogy jó úton járok és hogy ennél jobb nem is lehetne. Időpontot azonban még nem tudnak bizonyossággal megállapítani. Most kezdtem el az izomfelépítő edzéseket, mert nagy izomtömeget veszítettem. A lábam úgy néz ki, mint egy fogpiszkáló.”
Javi Martínez újdonsült spanyol csapattársáról, a szintén baszk Xabi Alonsóról: „Ő már nagyon régóta egy abszolút topjátékos.” Az április környékén felépülő belsővédő Jupp Heynckes és Pep Guardiola játékstílusát is összehasonlította a spanyol lap kedvéért: „Heynckes alatt direktebben játszottunk, nem birtokoltuk annyit a labdát. Most, Guardiola alatt minden támadásunk legalább 10-15 passzból áll, amíg valaki kapura nem tüzel.”