Xherdan Shaqiri a Sport1-nek tett nyilatkozatában a hétvégi meccsről, Lewandowskiról, a bajnoki esélyekről, az átigazolásáról is megszólalt.
Sport1: A Hannover hatodikként érkezett Münchenbe, de végül 90 percen keresztül alárendelt szerepet játszott. Számítottak arra, hogy ilyen könnyű lesz?
Shaqiri: Jól kielemeztük az ellenfelet, sok videót megnéztünk. Az edző valóban jól felkészített minket erre a csapatra. Az, hogy 4:0 lesz, most nem volt feltétlenül várható. Legfőképp az első félidőben játszottunk igazán jó futballt, a közönség jól szórakozott. Ez örömet okozott nekünk.
Sport1: Karl-Heinz Rummenigge az első félidő teljesítményét egy csillagos ötösre értékelte. Egyetért ebben?
Shaqiri: Igen. Nagy tempóval játszottunk, szinte labdát is alig veszítettünk. Most már látható, hogy egy valódi topcsapat vagyunk.
Sport1: Milyen fontos önnek ebben a topcsapatban gyakrabban a kezdő tagja lenni?
Shaqiri: Mindig örülök, ha a kezdettől játszhatok – és ezt meg is mutattam. Ezúttal. Úgy gondolom, mindenki láthatta, hogy van kedvem a futballhoz.
Sport1: Hogy értékeli Robert Lewandowski eddigi fellépését? A Hannover elleni két gólját követően végleg megérkezett az FC Bayernbe?
Shaqiri: Már régebb óta. A kezdetektől tudtuk, hogy ő egy tehetséges futballista. A 96 ellen ismét láthattuk a képességeit. Gyors, szépen indul a mélységbe és nem sok lehetőség kell neki a gólszerzéshez.
Sport1: Nem csak Lewandowski, hanem az egész csapat fokozatosan tölti be a szerepét. A válogatott szünet rossz időpontban érkezik?
Shaqiri: Igen, lehetséges. De mi elég gyakran teljes tankkal érkezünk vissza a válogatottból és ugyanúgy tovább dolgozunk tovább, mint előtte. Most is erre törekszünk.
Sport1: A Bayern győzelemről győzelemre menetel, a Borussia Dortmund ennek ellenére már a negyedik Bundesliga vereségét szenvedte el, most a Hamburg ellen. A BVB-t egyáltalán az első számú üldözőjükként tartják számon?
Shaqiri: Számunkra természetesen jó, ha a közvetlen vetélytársak pontokat veszítenek, de végsősorban magunkra figyelünk és minden mérkőzést megakarunk nyerni. Minél korábban leszünk bajnokok, annál jobb (mosolyog). De még hosszú út áll előttünk.
Sport1: A Basellel és a Bayernnel sorozatban ötödik alkalommal lett bajnok. Milyen nagy a valószínűsége, hogy 2015-ben hatodszorra is az lesz?
Shaqiri: Ha továbbra is így folytatódik, akkor úgy néz ki, nem kérdés.
Sport1: A személye körül mindig átigazolási pletykák terjengtek. Meddig látja még magát a Bayernben?
Shaqiri: A szerződésem 2016-ig szól. A klub értesített, hogy nem lesz átigazolás és ezt elfogadom.
Sport1: Ennek ellenére nem hangzik annyira lelkesnek…
Shaqiri: Amíg itt vagyok, mindent kiadok magamból. Megpróbálok az edzéseken jó teljesítményt mutatni. Ha az edző további játéklehetőségekkel jutalmaz, mint a Hannover ellen, annál jobb leszek.