Az egyre jobb formában lévő bajorok 2:0-ra diadalmaskodtak a Bundesliga 6. fordulójában.
Pep Guardiola együttese két döntetlent követően megszerezte első idegenbeli győzelmét a Bundesliga idei kiírásában. A mérkőzést eldöntő találatokat a kiváló formába lendülő Mario Götze és a kölni Daniel Halfar szerezte egy öngólt eredményező mozdulatot követően. A bajorok ezzel a győzelemmel 14 ponttal továbbra is a Bundesliga tetején állnak két egységgel megelőzve a Borussia Mönchengladbach együttesét. A Dortmund a Schalke elleni vereséget követően már hét ponttal marad el a Bayerntől.
A RheinEnergieStadion 50 ezer, teltházas nézőközönsége előtt lejátszott mérkőzésen a Paderborn elleni bajnokihoz képest két változtatást ejtett meg Pep Guardiola a kezdőcsapatban: Dante és Rode most csak a padon foglalt helyet, helyettük Rafinha és Bernat kapott lehetőséget a katalán mestertől. Az fcbayern.de és a mérkőzés szerint a bajorok egy háromvédős rendszerben léptek pályára, ahol Jerome Boateng töltötte be a központi védő szerepét, a világbajnok védő mellett két szélsővédő, Alaba és Rafinha foglaltak helyet. Az ellenfél támadásainak középpályán való megakadályozásáért Lahm és Xabi Alonso feleltek. A támadásokért papíron Bernat, Götze, Robben, Müller és Lewandowski gondoskodott, a valóságban azonban az egész csapat egyszerre rohamozott és védekezett.
A Bayern München a mérkőzés kezdetétől fogva a kezében tartotta a mezőnyjáték lefolyását, a bajorok végig dominálták a mérkőzést. Ez nem csak a labdabirtoklásban, hanem a helyzetekben is megmutatkozott – csakúgy mint a Paderborn elleni mérkőzésen. Az első lehetőségek viszonylag hamar érkeztek: Müller a 7., Robben a 15. percben került veszélyes szituációba, de a vezetést Mario Götze szerezte meg a Bayern számára a 19. percben. 1-0! A gólt megelőzően Rafinha zavart be az ellenfél védelmének baloldalán, labdaszerzését követően Robbennek passzolt akinek beadására Lewandowski és Götze is érkezett. A lengyel végül nem érte el a labdát, de a remek formában lévő Götze végül értékesítette a beadást. További lehetőségek fűződtek Müller, Alaba, Robben nevéhez, az eredmény viszont Timo Horn kapusnak köszönhetően egyelőre nem változott. A Kölnnek egy lehetősége volt az első félidőben, de abból nagy helyzetet sikerült kidolgozniuk. A hazaiak ziccerlehetőségét a mérkőzésen nem sok tennivalóval megáldott Manuel Neuernek kellett bravúrral hárítania, csakúgy mint a róla kipattanó ismétlést.
A második játékrészben a kölniek bátrabban léptek pályára, az egy gólos hátrányt szerették volna ledolgozni. Pár perccel a kezdeti fellángolás után a Bayern visszavette a mérkőzés irányítását. Müller és Lahm szerezhettek volna újabb találatot, de nem nőtt a Bayern előnye – egészen a 66. percig: A mérkőzésen szintén kiválóan teljesítő Robben szólóját és forgolódását követően egy kiváló ütempasszal hozta játékba Götzét, akinek beadására Alaba és az őt kísérő védő érkezett – végül Halfar lábáról pattant be a labda. A két gólos előnyt követően Alonso és Bernat is újabb gólt szerezhetett volna, de maradt a két gólos különbség. A Bayern megérdemelten győzött.
Mérkőzést követő nyilatkozatok:
Pep Guardiola: Nagyon elégedettek vagyunk, hogy a szezonbeli első idegenbeli győzelmünket arathattuk. Nem volt egyszerű, mert a Köln jól szervezett volt, de a labdát jól kontrolláltuk, soha nem veszítettük el a koncentrációnkat valamint kevés kontrát engedtünk. Most itt alszunk Kölnben majd holnap Moszkvába utazunk.
Arjen Robben: A kölniek mélyen rendezkedtek be, csak a védekezésre és a kontrákra játszottak. Ez néha nehéz. Gratulálok a csapatnak! Nyugodtak maradtunk, hagytuk folyni a labdát, elég helyzetet alakítottunk ki és végül megérdemelten győztünk.
Xabi Alonso: Nehéz mérkőzés volt. A Köln nagyon mélyen védekezett, sok türelemre volt szükség. Végül megszereztük a vezetést, de az egész mérkőzés kemény feladat volt. A második gólt követően valamivel nyugodtabb lett a meccs. Feltétlenül győzni akartunk idegenben, fontos siker volt. Most a következő mérkőzésre koncentrálunk.
Peter Stöger (a Köln edzője): Védekezni akartunk és várni egy, két, három lehetőségre. A Bayern számára egy kellemetlen mérkőzést szerettünk volna okozni. Középen párszor jól csináltuk a dolgokat, de a Bayern egyszerűen nem a mi szintünk.
Bild osztályzatok:
Neuer (2), Alaba (2), Boateng (2), Rafinha (3) – Xabi Alonso (2), Lahm (2) – Bernat (3), Götze (1), Müller (2), Robben (1) – Lewandowski (2)
Érdekességek, statisztikák:
- Pep Guardiola 50. győzelmét aratta a 65. tétmérkőzésén a Bayernnel.
- Xabi Alonso megdöntötte Thiago tavaly beállított Bundesliga rekordját, ami az egy mérkőzésen belüli labdaérintések számát illeti. A Real Madridból érkező középpályás 204, más médiumok szerint 206 érintéssel írta újra a történelmet.
- A Schalke és a Hamburg otthonában elért döntetlent követően az első idegenbeli győzelmét aratta a Bayern az idei szezonban.
- Mario Götze Bundesliga pályafutása során először szerzett 6 fordulót követően 4 találatot, ezzel a góllövőlista második helyén szerepel.
- Mehdi Benatia először lépett pályára a Bundesligában.
- A Bayern a legutóbbi 5 tétmérkőzésen nem kapott gólt.
1. FC KÖLN 0:2 (0:1) FC BAYERN
1. FC Köln: Horn – Brecko, Maroh, Wimmer, Hector – Lehmann – Olkowski, Matuschyk, Gerhardt (59. Risse), Halfar (76. Vogt) – Ujah (88. Finne)
Cserék: Kessler, Kalas, Mavraj, Peszko
FC Bayern Neuer – Rafinha, Boateng (55. Dante), Alaba – Lahm, Bernat – Xabi Alonso – Robben (76. Shaqiri), Götze – Müller (55. Benatia) – Lewandowski
Cserék: Reina, Hojbjerg, Pizarro, Rode
Játékvezető: Knut Kircher (Rottenburg)
Nézők: 50.000 (teltház)
Gólok: 0:1 Götze (19.), 0:2 Halfar (66., öngól)
Sárga lapok: – / –
A mérkőzés rövid összefoglalója:
