Interjú / Nyilatkozat

Alonso: A Bundesliga nagy lépés számomra

Xabi Alonso debütált, a lecseréléséig ő volt a Bayern legjobb játékosa a Schalke elleni döntetlen alkalmával. A Bundesliga.de készített vele interjút.

csabi.jpg

Bundesliga.de: Xabi, csak egy edzésed volt, mielőtt játéklehetőséghez jutottál, ez elegendő volt számodra?

Xabi: Igen, ez egy könnyed gyakorlat volt, csak egy kicsit mozogtam. Ezt követően készen álltam a mérkőzésre.

Bundesliga.de: Számítottál rá, hogy kezdőként lépsz pályára?

Xabi: Készen kellett állnom. Nem voltam biztos, hogy a kezdőcsapatban leszek, de amikor Pep mondta, hogy kezdeni fogok, nem volt probléma számomra. Az elmúlt napok nagyon intenzívek voltak, a félidőben fáradt is voltam. De ez normális, mostantól viszont jól fel fogok készülni a következő mérkőzésekre.

Bundesliga.de: Csak a játéknapon érkeztél meg?

Xabi: Nem, már előző este itt voltam, jó éjszakám volt. Mint mondtam, az előző napok nagyon intenzívek voltak. Sokat utaztam, de természetesen nem akarok mellébeszélni. Készen álltam a meccsre és az első 20 percben nagyon jól játszottunk és tulajdonképpen több gólt kellett volna szereznünk. De ez sajnos nem jött össze, a játék nyitott volt és a Schalke jól küzdött, be is találtak.

Bundesliga.de: Négy nappal ezelőtt még a Real Madriddal játszottál, most itt vagy és a Bayernnel a Schalke ellen léptél pályára. Milyen érzés?

Xabi: Jól érzem magam. Ide akartam jönni és egy nagyszerű, új tapasztalatot szerezni. Kiélveztem a spanyol ligát és nagyon szívesen játszottam Angliában is. A Bundesliga egy újabb nagy lépés számomra. A játékstílus tetszik nekem, a szurkolók szuperek és szeretem a játéktempót is. Úgy gondolom szép éveim lesznek itt.

Bundesliga.de: Te lehetsz a második játékos a történelemben, aki három különböző csapattal nyeri meg a Bajnokok Ligáját. Ez a nagy célod?

Xabi: Igen, ezt tudom. De még egy nagyon hosszú út áll előttünk, rengeteg mérkőzést kell játszanunk. Természetesen nagyon örülnék, meglátjuk mi történik. Túl korán van még erről beszélni.

Bundesliga.de: Jelenleg egy müncheni hotelban laksz?

Xabi: Igen. Eddig csak orvosi vizsgálaton voltam Münchenben, másra még nem volt időm.

Bundesliga.de: A családod is utazik?

Xabi: Ó igen, sőt a családom már megérkezett Münchenbe.

Bundesliga.de: Mekkora befolyása volt Pep Guardiolának abban, hogy Münchenbe igazolj?

Xabi: Nagyon régóta ismerem Pepet, még a Barcelonás időszakából és folyamatosan figyeltem mit csinált Münchenben. A játékfilozófia amit a csapataival játszat, egy meghatározó pont volt a döntésem során. Sok dolgot szeretnék még tőle tanulni és tudom, hogy ehhez jó helyen vagyok. Csak pár órája érkeztem meg ide, de már tanultam egyet s mást.

Bundesliga.de: Amikor még a Realban játszottál, riválisok voltatok.

Xabi: Ilyen a futball. Real Madrid, Barcelona, Bayern, Schalke, Dortmund – mind riválisok. De most egy csapat vagyunk és együtt küzdünk a célunkért.

Bundesliga.de: Hogy élted át az atmoszférát a stadionban? Volt valami újdonság számodra?

Xabi: Klassz volt, a hangulat itt nagyszerű. Négy éve részletesebben követem a Bundesligát. Szerintem az elmúlt években jobb lett a bajnokság. A csapatok erősebbek és a Bundesligát Spanyolországban is nagyon figyelem övezi. Biztos vagyok benne, hogy ez így is fog folytatódni. Már most nagyon jó a szint. De ez nem volt új számomra, a Reallal már játszottam itt és nagyon jól emlékszem rá.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top