Vélemény

Aranylabda: Kettős mérce és marketinggépezet

A FIFA-vezérkara idén is elégedetten konstatálhatta, ha a pályán már nem is, de azon kívül minden a marketingstratégiájának megfelelően alakult.

Mély sajnálattal kell ismét belátnunk, olyan kort élünk, ahol a valódi értékek kiüresednek, ahol a valódi példaképeknek (legyen az a következetesen profi Oliver Kahn vagy az alázatossá váló Arjen Robben) már nincs általános morális vagy üzleti értékük. Amiként a könyvek helyét átveszik az egysoros Facebook-állapotfrissítések, úgy a nagy egyéniségek helyett is már csak az egyszerű sémákra felépített látszatidolok állnak a rivaldafényben. A fő cél a fogyaszthatóság.

És ami a leginkább felháborító, hogy ennek beismerése helyett 2013-ban minden eddiginél nagyobb médiahadjárat indult annak érdekében, hogy valahogyan, de bizonyítsák, hogy a pályán látottak nem számítanak, mégsem azok voltak 2013 legjobbjai, akiket egyébként mosolyogni láttunk a legfontosabb pillanatokban. Illetőleg akiknek maguktól jöttek a könnyeik, mindenfajta színháziasság nélkül.

Ezek a hazugságok persze nélkülözték az ésszerűséget és logikát. Utóbbi kettő egyébként szintén nem tartozik már a fogyasztható eszközök körébe.

  1. Nem kell túlzottan nagy futballrajongónak lenni ahhoz, hogy belássuk, a 2013-as évben nem csupán, hogy a Bayern volt a legsikeresebb, de egészen egyszerűen uralta a futballelitet ez a csapat. Uralta tavasszal, amikor végre révbe ért, s uralta ősszel is, amikor ott folytatta, ahol abbahagyta. Egészen egyszerűen ez az év a Bayern München monstrumáról szólt. Arról a monstrumról, amihez – csak időlegesen – csak egyetlen klub tudott felnőni, az pedig a Jürgen Klopp zsenialitása mögül kilépő BVB. A többieket még a kanyarban sem lehetett látni.
  2. Kétségkívül a Bayern München egy ritkán látott csapategységgel éri el sikereit. Nincs ebben semmi meglepő : egy csapatsportágban ez az elsődleges  és lényegében  EGYETLEN cél. Ez bármiféle siker alapja. Amennyiben azonban atomjaira szedjük ezt a gépezetet, azt látjuk, hogy ehhez a csapategységhez megannyi fantasztikus egyéni teljesítmény kellett. Ezekből az egyéni teljesítményekből állt össze a csapategység, ami végül a sikerekhez vezette csapatunkat. E vonatkozásban találunk számos klasszis teljesítményt Alabától Martínezig, illetve találunk extraklasszis teljesítményeket is, mint a BL-döntőt végül eldöntő Robbery páros alakítása.
  3. Olyan már előfordult a történelemben, hogy egy játékos egy döntő miatt kapja meg a címet. Olyan viszont most először fordult elő, hogy egy játékos egy pótselejtező, egy bukást követő második esély abszolválásáért kapja meg a kitüntetést. Ráadásul, ha nem nézzük az egész éves teljesítményt, azt látjuk, a törött bordával játszó Ribery még a pótselejtezőn sem maradt el. Nyilvánvaló, hogy Ronaldo ziccereinek értékesítéséhez kellett előtte a játékostárs labdaszerzése, a társak támadásépítése, majd végül egy olyan kulcspassz, amivel már ziccerhelyzet alakult ki. Nyilvánvaló, hogy Ribery az egyéni teljesítményét is beletette a számtalan labdaszerzésébe illetve ziccerpasszába. S ne felejtsük el, Ribery ha nem csinálna semmit, akkor ő is egymaga három embert lefoglal.
  4. Visszacsatolva a bevezetőhöz, éppen a pótselejtezők mutatták meg, mennyire értéknélküli, kiüresedett látszatvilág ez. A marketing nem abban van, ha Franck Ribery egy félidőben a játéktér 90%-án megjelenik, ott szerelésbe, cselbe vagy összjátékba kezd, hanem abban, hogy a temérdek ziccerből gólra váltott x számú gólt nézegessük a Youtube-on. Ez fogyasztható, a komplex játékstílus aligha eladható. Legalábbis jellegéből fakadóan tömegtermékként nem.
  5. Csapat vs. Egyén. Franck Ribery kifejezetten azért nem lehetett aranylabdás, mert neki a csapattársai is kiemelkedőt alakítottak (sajnos ez a FIFA XI-ben nem mutatkozott meg…) 2002-ben általános vélekedés volt, hogy Oliver Kahn egymaga, EGYÉNI teljesítményével vitte be a VB-döntőbe a Nationalelfet, míg a brazil Ronaldo válogatottja egyike volt a történelem legjobb CSAPATÁNAK. Végül mégis a legjobb csapat játékosáé lett a díj, míg a csapatából EGYÉNILEG kiemelkedő játékos harmadik lett az Aranylabdán. A sajtógépezet akkor nem ügyködött ennek megmagyarázásán. Ribery esetében viszont eredménnyel.
  6. 6. Érdemes egy pillantást vetnünk arra is, hogy a közelmúltban volt legalább két olyan játékos, aki egy valóban szerényebb képességű csapatból kiemelkedve ontotta a gólokat. Diego Forlan és Radamel Falcao végül még a top3-ba se kerültek be azokban az években. Ez is fontos pont, amivel a médiagépezet nem tud elszámolni. Az évei csupán látszatérvek.
  7. 2001-ben Michael Owen kifejezetten azért kapott Aranylabdát, mert öt trófeát is nyert a csapatával. 2013-ban Franck Ribery azért NEM kapott, mert öt trófeát nyert a csapatával. Közte egyébként a Bajnokok Ligáját és klub-világbajnokságot is.
  8. Általános érv volt, hogy Ronaldo sok gólt rúg, míg Ribery kevesebbet, így eleve csak az első nyerheti meg. 1974-ben Gerd Müller szerezte a legtöbb gólt az európai elitben, számtalan gólja között ott volt a világbajnokságot eldöntő találat, valamint a BEK-győzelmet eldöntő két találat. Végül azonban még a TOP3-ba se került be. Közel sem egyedüli alkalom.
  9. E tekintetben említést érdemel Mario Gomez is, aki 2011-ben úgy tudta tartani a gólátlagot a két spanyolországi játékossal, hogy egyfelől nem kizárólagosan rá épült a Bayern támadójátéka, másfelől alapvetően sem a büntetők, sem a szabadrúgások nem az ő feladatába tartoztak. Amiként Franck Ribery is elvétve rúg büntetőt, elvétve rúg szabadrúgást.
  10. Nem is ez a feladata, s itt most nem is azt vitatjuk, hogy Philipp Lahm vagy Franck Ribery miért nem kap Aranycipőt. Vagy éppen azt, hogy miért nem Bastian Schweinsteiger lett a legjobb edző, miért nem Toni Kroos az év kapusa. Más kategória.

A fentiek alapján – nem újdonságként tálalva – egy olyan logikai vákuum mutatkozik meg, amiben nem azt nevezzük a legjobbnak, aki a teljesítménye által erre predesztinált lett volna. Hanem előre megnevezzük, kik a legjobbak, majd rájuk kreálunk viszonyítási elveket. Mint láthattuk, mindezt olcsó kettős mércével, kétszínűséggel. A tömegek számára azonban mégis meggyőző erővel.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top