Greislige szerkesztőtársunk újabb bajor sztorival jelentkezik, miután volt szerencséje a helyszínen megtekinteni a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája elődöntőt. Ilyen volt az Allianzban végigélni ezt az estét…
A Real elleni rangadó kis parával indult a részemről, ugyanis a Ryanair jóvoltából egy hosszú hétvégét tölthettem Magyarországon hihetetlen olcsón, 2, azaz kettő centért oda-vissza… Ilyen alkalmam mégegyszer nem lesz, az tuti, ugyanakkor féltem, hogy valami nem fog klappolni, vagy a vonat késik, vagy a repülő, de szerencsére minden ment, mint a karikacsapás.
Az utazás közben hallottam a rádióban, hogy Bochkor Gábor is jön a meccsre, de vele nem találkoztam, mert a magánrepülőjével jött. A Bumerángban aztán elmondta, hogy a meccs előtt a Hofbräuhausban melegített.
Már a Memmingenből Münchenbe tartó buszon találkoztam spanyolokkal, ketten Real-mezben, spanyol zászlóba burkolózva jelentek meg, és egy „hohoho” felkiáltással valamint széles vigyorral láttamozták a Bayernes mezemet.
A belvárosban nem voltam a meccs előtt, de az U-Bahn-ban és kint a stadionban rögtön érződött, hogy ez nem egy Freiburg elleni Bundesliga meccs lesz.Az U-Bahn-ok sokkal hamarabb tele voltak, és tapintható volt a levegőben a vibrálás. Kint a stadionban aztan ugyanaz volt a körítés, mint a Marseille ellen, mindenki kapott egy külön erre az alkalomra nyomtatott, harmónikaszerűen összehajtogatható kartonpapírt, amire a meccs adatai, a Bayern-címer és a a „Mia san mia” feliratok voltak nyomtatva.
A Schikeria és a hozzájuk közel álló szurkolócsoportok a várakozásoknak megfelelően az első 12 percben nem szurkoltak. A koreográfia is elmaradt, mert a hozzá szükséges tűzálló fóliához nem volt szabványos tűzvédelmi engedély, a bevizsgálás meg 2 hétig tartott volna. Tipikus német bürokrácia…
De azért nem volt szurkolásban hiány, többet voltam talpon, mint ülve, mert mindig volt valami esemény, ami miatt egyszerre ugrott fel az egész stadion.Ilyen volt sajnos Webb bíró kritikán aluli ténykedése is. Az egész aréna (leszámítva a Realosokat, hehe) egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy a bíró nagyon részrehajlóan fújt, hatalmas füttyöket is kapott ezért.
A hangulat egyébként hátborzongató volt, haverommal mindkét gól után hosszú másodpercekig ölelkeztünk, meg úgy ugráltunk, mint a bolondok. De így tett az egész stadion is! A másodiknál attól tartottam, levegőt se kapok, vagy a nemi beállítottságom gellert kap, úgy szorítottuk egymást. Majdnem sírtunk egymás vállán. Ezt az érzést nem lehet leírni, többször előfordult már teljesen különböző szektorokban, hogy vadidegen emberek ölelkeznek a góloknál, olyan feszültség szabadult fel mindenkiből, és akkora az örömfröccs.
A meccs után a haverommal elmentünk a Schwabinger 7-be kicsit ünnepelni. Ez egy lepusztult kultkocsma utódja Schwabingban, München egyik népszerű negyedében. (Ebbe a városrészbe járt anno Kahn is udvarolni, ismerőseim többször látták a Ferrarijával végigsöpörni, vagy a járdán szabálytalanul parkolni).
Kifelé jövet az egyik sarkon láttunk egy RM-es rendszámú, FCB-s Audit. Tuti egy játékosé volt. Másnap utánanézett a haverom, a kocsi Rafinhaé volt, és eszünkbe is jutott, hogy a környéken jól ismert brazil bár előtt parkolt.
Bemehettünk volna egyet Caipirinházni vele…
