Bár a neten elérhető német sajtótermékekből ti is naprakészek vagytok, mi történik csapatunk háza táján, talán érdekes lehet, hogyan éli meg mindezt a helyi szurkoló, vagy az egyszerű mezei polgár. Így éljük meg a nehéz napokat…
Először is leszögezném, Münchenben a Bayern nincs teljesen egyeduralkodó helyzetben. Most nemcsak az 1860-ra gondolok, hanem – mivel a város Németország leggazdagabb és egyik legnépszerűbb városa, igen sok a bajor kifejezéssel élve „Zuagroasta”, azaz betelepülő – több csapatnak is jelentős bázisa van a városban. Mégis a Bayern dominálja a várost és a tartományt és nagyon sokan szeretik.
Miben nyilvánul ez meg? Egy példa: Amikor meccsről hazafelé tartok, az U6-os metróról át kell szállnom az U5-ösre. Ahogy távolodik a belváros, ritkul a tömeg a vagonokban és értelemszerűen kevesebb, sálról, mezről, sapkáról megismerhető Bayern szurkolót is látni. Itt jövök én a képbe. Mert mindig van valaki, aki megkérdezi, mit játszottak a bajorok. Hol egy fiatalember, hol egy idős házaspár, hol egy iskolás csoport. Nem emlékszem olyan meccsre az eddigi olyan 4ö-valahány közül, amely után ne elegyedtem volna beszédbe egy eredmény után érdeklődővel. Ha nyertünk, mindenki elégedetten hümmögött, ha kikaptunk (erre csak mostanában van példa), vagy döntetlen, általában hüledeznek az emberek.
A Dortmund után a Főpályaudvaron kérdezett meg egy 15 év körüli srác egy síelésből éppen visszatért csoportból.
– Mit játszott a Bayern?
– 3:1-re kikapott.
– Mi? (izgatott pusmogás a csoportban)
– És ki lőtte a bajorok gólját?
– Gustavo.
– Látjátok? Mondtam én. Luiz Gustavo a legjobb. Ő a mi emberünk… (valamilyen oknál fogva Gustavo az egyetlen játékosunk, akit minden német a teljes nevén emleget.)
Aztán pár megállóval később újabb beszélgetésnek lettem részese. Egy erős bajor dialektusban beszélő bácsi szólt át a szomszéd ülésről, hogy mi a pálya. Mondom, 3:1!
Mondja, úgy is kell azt. – De a Dortmundnak.
– Hogy mi????? Nem akart hinni a fülének. – Akkor azért volt annyi lógó orrú szurkoló a Főpályaudvaron. Kicsit még beszélgettünk, majd úgy búcsúzott el, hogy „majd szerdán nyernek a bajorok és megint minden rendben lesz.” Hát nem így történt…
A Schalke elleni meccsen sajnos a Schickeria nem a csapat bíztatásával, hanem Neuer gyalázásával törődött. A „KOAN NEUER” feliratokon kívül több durva transzparens volt: „NEUER GEH SCHEISSEN” (kb. menj a p*csába, a GEH kékkel írva), valamint „Olyan csapatban akarsz játszani, ahol megvetnek és gyűlölnek? Hát neked semmi büszkeséged nincs, te Schalkés disznó?” Már a meccs előtt fél órával zúgott a „Neuer, du A***loch”, mire jött a Schalkés válasz: „Sch*** Uli Hoeness”.
Kraftot meg a következőkkel vették védelmükbe: „THOMAS BLEIB HIER, DEN REST MACHEN WIR.” – azaz Thomas maradj csak, a többit majd mi megoldjuk. Volt még transzparens dögivel, azonban úgy vélem, fölösleges rájuk időt fecsérelni.
A meccs utáni napon nem ért véget a vesszőfutásom. Egyik kollegám, aki szeret incselkedni velem – egyébként Freiburg drukker – ha nem megy a Bayernnek, Schalke címerre cserélte a munkahelyi gépem hátterét. Főnököm mesélte, hogy a hentes, akihez jár, Schalke drukker. Természetesesen határtalanul boldog volt és így okoskodott: – a Bayern környezetvédő, mert nem megy el ilyen hosszú útra Berlin-ig, de a Schalke is az, mert a Duisburg szurkolókkal együt utazunk a Ruhr-vidékről Berlinbe, így kevesebb jármű szennyezi a környezetet.
De ez még nem volt elég. Jött a mai nap. Idegenben a Hannover ellen. Törzskocsmánkban néztük a meccset nagy kivetítőn HD minőségben, ahogy kell. Jól is indult a dolog aztán visszavettünk és püff, ott is volt a Hannover gólja. Annyira sokkolt, hogy rendeltünk egy kör snapszot. A 2. bekapott gólt már könnyebben vettük, és arra is ment egy snapsz. Aztán Robben villant. Egy korsó sör. De a kegyelemdöfést még egy snapsszal pecsételtük meg, valamint a Hannover minden labdaérintését olléztuk. Ezt Németországban szokás, ha a helyi csapatnak nem megy. (Annak idején, amikor a magyarok megverték a németeket ugyanígy olléztak a németek – én meg aztán pláne – Torghelle és társai minden megmozdulásán.)
Szóval teljes a tanácstalanság. Hétfőn megint felkészülhetek a „kedves” kollegák incselkedésére…
