Sérülés

Sérülések a szezonkezdés előtt

Több focistánk küzd a sérüléseivel, többen már az edzéseken is részt vesznek

Sérült játékosaink


Juan Bernat

A spanyol balbekkünk az AC Milan ellen 4-0-ra elveszített találkozón sérült meg a huszadik perc után, majd később még a félidő előtt lecserélték. Berno bokaszalag-szakadást szenvedett, amely általában három hónap lábadozási időt vesz igénybe, így az a valószínű, hogy október végére fog visszatérni.

Manuel Neuer

A 31 éves német hálóőr még a múlt szezonban, a Real Madrid elleni BL-elődöntőn esett rosszul a bokájára, ami el is tört. Azóta már a mankót is elhagyta Manu és úton van a teljes felépülés felé, amely várhatóan augusztus utolsó hetére következik be.

Arjen Robben

Robben kicsit sem átlagos sérülést szenvedett, hiszen nem meccs közben, hanem teniszezés közben sikerült elrontania a lábszára egyik legfontosabb izmát, a vádliizmot. Neuerhez hasonlóan naponta többször edz a Säbeneren, a némettel pedig még a kínai kirándulás alatt is Németországban maradtak. Szeptember elejére azonban már egészségesen futhat ki valószínűleg egy holland válogatott-meccsre, utána pedig sokáig rá se nézzen a teniszütőre…

Jerome Boateng

A német középhátvédünk a combjával bajlódik a Freiburg elleni tavalyi szezonzáró óta. Az edzéseket intenzíven végzi és talán még Neuerék előtt felépülhet, augusztus közepe után lehet rá újra számítani.

David Alaba

Az első számú balszélső bekkünk a kegyetlen Napoli elleni meccsen sérült meg. A csípője zúzódott, de hála Istennek nem nagy mértékben, így a szezonnyitóra vissza is kaphatjuk az osztrákot.

Thiago Alcantara

Alabához hasonlóan a spanyol is az Audi kupán sérült meg, igaz ő a Liverpool ellen kapott a mellkasába egy nagyot és rögtön le kellett cserélni. Várhatóan a szezonnyitó után ő is megkezdheti a normális edzéseket.

James Rodriguez

Új igazolásunk is a Liverpool ellen szenvedett el egy sérülést: a második félidőben a combjához kapott, később kiderült, hogy meghúzódott az ottani izma. Várhatóan szeptember elejére térhet vissza újra egészségesen.

Felix Götze

A kistesó sérüléséről sokat nem tudni, még július 28-án, az Internazionale ellen szenvedett el egy horzsolást. Ennek súlyossága nem igazán nagy, hamarosan újra edzhet.

Javi Martinez

A középhátvéd a német szuperkupa-döntőn sérült meg, a lábát sikerült megsérítenie, ennek súlyossága azonban még nem ismert, így tehát a visszatérés sem.

Hozzászólnék

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

To Top